Elektromos postakocsik Németországban
![streetscooter_400uj](https://iho.hu/storage/15901/streetscooter_400uj.jpg)
A világon egyedülálló projekt idén nyáron kezdődik majd. Hogy teljesen környezetbarát legyen a tervezet, kizárólag tiszta, tehát szél- és naperőművek által előállított energiát használnak majd a létesítendő töltőállomások – olvasható a kamionhirek.hu oldalon.
A környezetvédelem mellett természetesen a költséghatékonyság is előkelő helyen szerepel a listán, azonban ehhez először óriási befektetés szükséges. A Deutsche Post által tervezett 150 darabos flotta megvásárlására és a töltőállomások kiépítésére mintegy 14 millió eurót költenek majd az elkövetkezendő két év során. Ebből az összegből Németország 6 milliót vállal át. Az állam célja ugyanis, hogy az elektromos járművek száma a jelenlegi pár ezerről 2020-ra egymillió fölé emelkedjen. Ha minden a tervek szerint halad majd, akkor 2016-ra mintegy 500 millió tonnával kevesebb szén-dioxid kerül majd a légkörbe.
A projekt külön érdekessége, hogy a német posta a célok elérése érdekében saját maga fejleszt elektromos kisáruszállítót StreetScooter néven, ami az elektromos flotta magját képezi majd.
![Tiszta energiával töltik majd a StreetScooter nevű kisteherautókat<br >(fotó: focus.de)](/img/zoldut/1305/130523_deutschepost/streetscooter_630.jpg)