Elindul-e márciusban a 4-es metró?

iho   ·   2014.01.21. 09:46

Tarlós István főpolgármester márciusra ígérte a 4-es metró ünnepélyes átadását, márpedig ehhez meg kellett volna kezdődnie a sötétüzemi tesztnek – írja a Népszabadság. A lap szerint a ceremónia csak az ideiglenes használatbavételi engedély birtokában tartható meg. Az engedély kiadásához pedig legalább két hónapnyi, teljesen hibamentes futást kell produkálniuk a szerelvényeknek és a rendszernek a Nemzeti Közlekedési Hatóság felügyelete alatt.

A teszt kezdetét be kell jelenteni az NKH-nál, ám ez mind a mai napig nem történt meg. Vélhetőleg azért nem, mert a bejelentéshez csatolni kell a vállalkozók, az Alstom-Siemens, a megbízó, a DBR Projekt Igazgatóság, illetve a leendő üzemeltető, a BKV Zrt. nyilatkozatait, valamint a független tanúsítószervezet által kiállított közbenső tanúsítványt többek között arról, hogy a rendszer kielégíti a forgalombiztonsági feltételeket.

A hatósági sötétüzem alatt az általuk igazoltak teljesülésének vizsgálata történik meg. A teszt sikeres lezárása után a hatóság tizenöt napon belül köteles elbírálni az engedélykérelmet. A kiadott engedély egyébként csak ideiglenes lesz, a véglegeset az egyéves utasforgalmi teszt teljesítése után adják ki. Ezt követően vezethető be az automata, vezető nélküli üzemmód.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Földrengés helyett útkeresés a vasúti árufuvarozásban

T. Hámori Ferenc   ·   2024.02.19. 15:00

Két éve még „földrengést” vártak a vasúti áruszállításban érdekelt társaságok a vontatási energia árának drasztikus emelkedése miatt. Bár az áramár csökkent, a kargócégeket továbbra is foglalkoztatja a fuvardíj-kalkuláció tervezhetőségének kérdése, de még ennél is jobban az, hogy a honi vasút infrastruktúrájának állapota erősen kifogásolható, a lassújelek, a tengelyterhelés-korlátozások pedig nem előnyükre befolyásolják a társaságok működési eredményeit.