Elkészült az első izraeli Traxx

iho/vasút   ·   2017.03.29. 18:45
400px_izrael_traxx

A Railway Gazette arról ír, hogy az Israel Railways (IR) még 2014 júliusában írt ki nyílt nemzetközi tendert hatvankét-hetvennyolc villamos mozdony beszerzésére, villamosítási programja részeként. A vasúttársaság végül 2015 októberében a Bombardier-t hirdette ki győztesnek: a kanadai–német gyártó számos nemzetközi céget, többek között a francia Alstomot, a spanyol CAF-ot, a kínai CNR-t és CSR-t, a koreai Hyundai Rotemet, a német Siemenset és a cseh Škoda Transportationt utasította maga mögé. A Bombardier a megállapodás értelmében hatvankét Traxx AC mozdonyt szállíthat egymilliárd sékel, vagyis körülbelül kétszázhetvenmillió dollár (77 és fél milliárd forint) értékben – ez gépenként nagyjából 1 milliárd 250 millió forintot jelent. A kontraktus egy további harminckét gép megrendelését lehetővé tevő opciót is tartalmaz.

Elkészült Kasselben Izrael első Traxx mozdonya, amelyet még legalább hatvanegy követ majd (forrás: Railway Gazette)

Az első kész gép a napokban gördült ki a Bombardier kasseli üzeméből, hogy a helyi tesztpályán megkezdje a rá váró tesztsorozatot. A százhatvan kilométer per óra legnagyobb sebességű izraeli Traxxok huszonöt kilovolt ötven hertzes váltakozó áramú betáplálásról üzemelhetnek. A hatezer kilowatt névleges teljesítményű gépek nyolc kétszintes, vagy tizenkét egyszintes kocsiból álló, ezernégyszáz férőhely kapacitású ingaszerelvényekkel fognak közlekedni. Az IR várhatóan év végén veheti át az első mozdonyokat – számol be az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek