Élő Mini Világ a Temofeszten

iho   ·   2013.10.11. 20:00
00

A környezetvédelmi projektek megvalósítására 1999-ben alakult Élő Mini Világ Alapítvány teljesen új vasúti szállítási rendszer megalkotására nyújtott be pályázatot, amelyet a győzelem kihirdetését követően 2013. augusztus 1-jei kezdéssel, 190 millió 615 ezer 960 forintos uniós támogatásból valósítanak meg.

Az Élő Mini Világ Alapítvány standja<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(Kemsei Zoltán felvételei)

Ezzel a dátummal kezdődött meg egy teljesen új járműrendszer, az IVKR (Integrált vasúti konténerszállító motorkocsi rendszer) kifejlesztése. Az új rendszeren fiatal kutatók bevonásával, nemzetközi együttműködésben dolgoznak. Az új járműrendszer a jelenkor vasúti követelményeihez illeszkedik, de műszaki tartalmában – a kiszolgáló infokommunikációs rendszerekkel együtt – merőben új. Az IVKR versenyképes egyrészt a közúti szállítással, másrészt a – hazánkban már megszűnt – Ro-La rendszerrel is. Az utóbbinál, mivel a vontatót és a járműszemélyzetet eleve nem kell szállítani – a mai konténerfuvarozáshoz hasonlóan –, lényegesen olcsóbb, és bevezetése is kisebb támogatást igényel.

Az Élő Mini Világ Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány, mint a régebbi kecskeméti kisvasúti napok szervezője, keskeny nyomközű örökségünkre is kiemelt figyelmet fordít. A szervezet telephelye, Táborfalva környékén, Örkény–Ilonamajor felé is vezetett gazdasági kisvasút, amelynek nyoma alig maradt, és említés is csak a legrészletesebb munkákban van róla. Ennek a kisvasútnak szeretnének egy emlékhelyet kialakítani, és ez talán csak az első lépés a későbbi hagyományőrző tervek sorában.

Az IVKR projekt fejlődéséről, a publikus műszaki részletekről a későbbiekben folyamatosan beszámolunk.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek