Építés és bontás együtt zajlik a 100a-n

iho/vasút   ·   2021.04.17. 15:00
00_nagygep_100a

Már a nagygépek is megkezdték az ágyazatrostálási munkálatokat Vecsés–Üllő–Monor szakasz felújításán. A 20 milliárd forintos kormányzati támogatással megvalósuló kivitelezés befejezését követően ezen a szakaszon is megszüntethetőek a sebességkorlátozások, megbízhatóbbá és stabilabbá válik a közlekedés, csökken a meghibásodások száma.

A Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája, kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli. Tavaly a Nyugati pályaudvar és Városliget elágazás közötti szakasz átépítésével kezdődött a vonal felújítása, ami idén április 6-ától a Vecsés–Üllő–Monor szakaszon folytatódott, és több fázisban, tervezetten ősz végéig tart.

(fotók: MÁV)

A kivitelezést a MÁV FKG végzi több mint száz szakember közreműködésével, számos munkagép, vasútüzemi és közúti jármű bevonásával. Az munkálatok első ütemében, várhatóan június 18-áig, Vecsés és Üllő között dolgoznak felváltva először az egyik majd a másik vágányon, hogy a vonatközlekedés mindig biztosítva legyen.

Az első héten Vecsés-Kertekalja megálló szalagkorlát és vágánybontási és építési munkái, vágányalatti vízelvezetés kialakítása, gyalogos felüljáró bontási, valamint a biztonsági berendezések javítási, felsővezetéki szigetelőcsere munkálatai zajlottak. Ezen a héten megkezdődtek a nagygépes vágányrostálási munkák, valamint a vágánybontás és építés is, ezek mellett tovább folyik a biztonsági berendezések felújítása.

Ezeket a munkákat tartalmazza a felújítás:

  • Vecsés és Monor között mintegy harminchárom kilométernyi vasúti pályát újítanak fel, elvégzik a szükséges váltócseréket, megerősítik a felsővezetéki hálózatot.
  • Öt közúti átkelőhely is megújul a nyíltvonalon, és az ezekhez csatlakozó utak aszfaltozását is elvégzik, ezáltal biztonságosabbá, zökkenőmentesebbé válik az áthaladás.
  • Vecsésen a Virág utca és Rudolf köz közötti gyalogos felüljárót is felújítják.
  • Monor, Vecsés-Kertekalja és Hosszúberek-Péteri hangos utastájékoztatási rendszerét újra cserélik, utóbbi megállóhelyen modern vizuális utastájékoztató rendszer fogja szolgálni az utasokat.
  • Vecsés, Üllő és Monor állomásokon megújul a biztosítóberendezés, Üllőn továbbá átépítik a fővágányokat, a váltókat is kicserélik, megerősítik a felsővezeték-hálózatot.
  • A naponta mintegy hétezer utas által igénybe vett Monor állomáson a meglévő pályainfrastruktúrát újítják fel, és az útátjárót is átépítik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek