Favonat Salgótarjánból

Vörös Attila   ·   2016.02.11. 18:45
80__IMG_2415

Mióta a Somoskőújfalun Szlovákiából belépő koperi irányvonatok nem (erre) járnak, Somoskő és Salgótarján között teljesen megszűnt a teherforgalom. Télen néhány alkalommal azonban érkezik egy-egy szlovák szerelvény Salgótarjánba, hogy fával rakják meg. Ez maradt mára az utolsó tehervonat a 81-es vonal vadregényes szakaszán. A vonal teherforgalma egyébként is nagyon gyér: a salgótarjáni tolatós hetente kétszer közlekedik Hatvanból, havi egy-kétszer pedig a mátramindszenti farakodás ad tíz-tíz kocsit.

2014-ben még jártak hosszú tehervonatok a 81-esen, igaz, csak egy irányban, csak heti egyszer (képek: Vörös Attila)

Múlt csütörtökön végre újra belépett Fülek felől húsz üres Eas kocsi Somoskőújfalun. A szerelvénnyel a 127-es Szergej ereszkedett le a nógrádi megyeszékhelyre és állította be rakodásra Salgótarján külső állomáson. Egy héttel később, szerdán a 108-as Szergej húzta fel a vonatot két részletben Somoskőújfaluba, innen már a szomszédok vitték tovább Szlovákiába. A helyzet kicsit hasonló a szomszédos szécsényi rakodáshoz: ott is szlovák szerelvény érkezik rakodásra Ipolytarnócon át Szlovákia felől, majd arra is megy el. Ott ráadásul még annyival is kevesebb közünk van a vonat továbbításához, hogy még a mozdonyt is a szomszédaink állják – bajban is lenne Balassagyarmat, ha a Kisdácsiájával kéne 2-3 vagononként elvinni a szintén húszkocsis vonatokat...

Salgótarján belvárosán húz keresztül a Szergej egy fél favonattal

A Somoskőújfalu állomásra vezető emelkedő híresen meredek, az egyik legnagyobb emelkedésű nagyvasúti pályánk. Emiatt kell a húszkocsis vonatot elfelezni, még a Szergej is megküzd a nagyjából 800 tonnát jelentő tíz kocsival fölfelé. Az egész nap zuhogó eső sem segíti a tapadást, de a Szergej azért Szergej, hogy ilyen körülmények közt is elvigye az árut. A hatvani 108-as gazdag füsttel és az egész hegyoldalt megrázó dübörgéssel mászott fel negyed óra alatt Somoskőre, nagyjából az Uzsgyik személyvonati menetidejét produkálva!

Itt már bőven hegymenetben van a Szergej, katartikus volt mellette állni!

Emlékezzünk vissza, tavaly nagyjából ilyenkor volt egy ugyanilyen favonat, arra Hatvan Csörgőt küldött. A 418-as megszenvedett a somosi emelkedővel, de azért ha lépésben is, felvitte a vonatot. Akkor nem zuhogott az eső, de köd volt, a pálya hasonlóan síkos volt, de legalább videózni lehetett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek