Felszállópályából futópálya Ferihegyen

iho   ·   2014.09.07. 08:45
cim

Európa szinte minden országából és az Egyesült Államokból és Katarból is érkeztek futók a Budapest Airport, a Nike, a Wizz Air és az anna.aero brit légiközlekedési portál által szervezett második Runway Run repülőtéri futóversenyen. A különleges alkalomra a nemzetközi légiközlekedési szakma képviselői, a Nike Futóklub tagjai és a Wizz Air földi- és fedélzeti szolgálatot teljesítő személyzetei kaptak meghívást.

Bemelegítés a küszöb előtt...

A Budapest Airport összefoglalója szerint a sportolók és amatőrök egyéni 12 kilométeren vagy 6+6 kilométeres váltófutásban mérhették össze tudásukat. A különleges futóverseny miatt szombaton hajnaltól lezárták a repülőtér három kilométer hosszú első futópályáját, és mivel a hét hatodik napjának délelőttjén a leggyengébb a forgalom, ezért a második futópályára irányítottak át minden érkező- és induló járatot. A három kilométeres futópályán alig két óra alatt sikerült kiépíteni a versenyhez szükséges kellékeket, a start- és célzónát és az elektronikus időmérő rendszert. A pálya középére vontatták a Wizz Air egyik tartalékban álló Airbus A 320-as gépét, amit körülfuthattak a résztvevők. (A futópályát egyébként szombat 15 óra óta ismét a repülőgépek használják.)

...és rajt

A versenyre a légiközlekedési szakma képviselői, légitársaságok, repülőterek, utazási irodák és nemzetközi szerveztek vezetői kaptak meghívást, valamint a Nike Futóklub 200 versenyzője. Számos híres sportoló, olimpiai bajnok is elindult a versenyen, itt volt Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó, Szabó Gabriella olimpiai bajnok kajakozó, Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Dávid Kornél kosárlabdázó, Rubint Réka fitnesz guru valamint Epres Panni modell és Trokán Nóra színésznő.

A mezőnynek is jár a marshaller

– Nagy örömmel adtunk otthont a Runway Runnak, hiszen egész biztosan különleges futóélményt nyújthattunk a versenyzőknek. Ez a futóverseny ugyanis egész Európában egyedülálló – mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, aki maga is futott a váltóversenyen. Hozzátette: – Nagyon hálásak vagyunk a repülőtéri partnereinknek, a hatóságoknak, akik rugalmas és segítőkész hozzáállásukkal lehetővé tették ennek a különleges futóversenynek a megrendezését és nem utolsósorban saját csapatokat is indítottak a versenyen.

El ne felejtsük, ez mégiscsak egy repülőtér...

A hölgyek 12 kilométeres versenyét Veres Csilla, a NAV 1. sz. repülőtéri kirendeltségének munkatársa nyerte, míg a férfiaknál Robert Murphy, az Aer Lingus ír légitársaság versenyzője győzedelmeskedett. A 6+6 kilométeres váltót a Kis Zsanett–Kis Tibor testvérpár nyerte. A leggyorsabb légitársasági csapat versenyét az ír Aer Lingus szerezte meg, míg a leggyorsabb repülőtéri csapatnak a lengyelországi Krakkó légikikötője bizonyult. Szente Tamás főpolgármester-helyettes adta át a leggyorsabb repülőtéri hatóságnak járó kupát a NAV csapatának, míg Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke a budapesti brit nagykövetség csapatának adott át díjat a leggyorsabb repülőtéri partner kategóriában.

Csinos résztvevők, az approach és a torony minden járatot a másik pályára terelt

A verseny nevezési díjaiból és a felajánlott adományokból a brit Antony Nolan Alapítvány kap részesedést a leukémiás gyermekek csontvelő-átültetésének segítésére, míg a hazai versenyzők díjaiból befolyt összeget a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kapja a nélkülöző gyermekek támogatására.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.