Felújítják a Lőkösháza–Arad-vasútvonalat

iho/vasút   ·   2012.03.20. 15:45

Kedden kezdődik meg a román–magyar határtól Aradig tartó vasúti szakasz felújítási munkálata, aminek eredményeképpen a jelenlegi 80 kilométer per órás sebesség kétszeresével, azaz 160-nal közlekedhetnek majd a vonatok, írja a Krónika.ro. A Kürtös és a román–magyar határátkelő közötti sínpályát is megduplázzák, aminek köszönhetően csökkenni fog a várakozási idő.

A kürtösi állomástól (Curtici) a román–magyar határig csak egyetlen vágány van, és azért kell még egy, mert jelenleg a ki- és belépő vonatoknak több mint 40-50 percet kell várniuk vagy a kürtösi, vagy a lőkösházi állomáson” – nyilatkozta a hétvégén Aradon Eusebiu Pistru, a román közlekedési minisztérium államtitkára.

A Kürtös és Arad közötti két vágányt is felújítják. A beruházás magába foglalja egy közúti felüljáró építését Kürtösön, egy modern, fedett repülőhíd (felüljáró) megépítését Aradon, illetve az aradi állomás felújítását. „Üzletek, éttermek, kávéházak lesznek, a peronokat pedig lifttel és mozgólépcsővel lehet majd megközelíteni” – sorolta az állomás „plázaterveit” a közlekedési államtitkár.

A két évig tartó beruházás 315 millió euróba kerül, aminek 88 százaléka uniós támogatás – lévén, hogy ez a vasúti szakasz a IV-es számú páneurópai vasúti folyosó része –, a többit román állami költségvetésből fedezik. A kivitelezésre kiírt tendert az Alstom–Swietelsky–Astaldi–Euroconstruct Trading ’98–Dafora francia–osztrák–olasz–román konzorcium nyerte meg. A sínek kicserélése több mint 40 kilométeren történik meg.

A kürtösi állomáson sokszor várakozniuk kell a tehervonatoknak<br />(fotó: Tevan Imre)

Kapcsolódó hírek