Flórián tér: déli hídzárral kezdődik az első ütem
![00_florian_ter_kezdes_elott](https://iho.hu/storage/34288/00_florian_ter_kezdes_elott.jpg)
A felújítás őszig tartó első ütemében teljesen lezárják a déli hidat, az autós forgalom kizárólag az északi felüljárón haladhat majd, irányonként egy-egy sávon. Ugyanakkor a Szentendrei út felől az Árpád híd, illetve Pest felé haladóknak új, kétsávos forduló létesül a Pacsirtamező utcában segítségképpen.
A felújítást megelőzően, február 10-én, hétfőn burkolatjavítási munkák kezdődtek a felüljárók környezetében. Ezek még nem a hídfelújítás részei, a Budapest Közút által végzett munkák célja, hogy a felüljárók korszerűsítésének kezdetére a csatlakozó útszakaszok megfelelő állapotban legyenek, így biztosítva a lehető legbiztonságosabb és gördülékenyebb közlekedést.
Az autóval közlekedők az alábbi forgalmi változásokra számíthatnak:
- Február 13-áig a Pacsirtamező utcában (a Kiscelli utca és a Vörösvári út közötti szakaszon) javítják a burkolatot, ezért váltakozó sávlezárásra kell számítani. A munkaterület mellett irányonként két forgalmi sáv járható.
- Február 11-én az északi felüljárón szalagkorlátot javítanak, ezért a belső sávot 14 óráig lezárták.
- Február 13-án és 14-én az Árpád híd felé vezető felhajtón a két sávból a szélsőt lezárják, a közlekedés a belső sávon haladhat.
- Február 13-án, csütörtökön az Árpád híd budai hídfőjénél, a Pest felé vezető oldalon a belső sávot rövid szakaszon lezárják, a forgalom a középső és a szélső sávban haladhat majd.
A kivitelező február 14-én, pénteken átveszi a munkaterületet, majd még aznap hozzálát az előkészítő munkákhoz, amik a felüljárók alatti csomópontban és környezetében ideiglenes sávszűkítéssel, csúcsidőn kívül kisebb forgalomkorlátozással, esetleg lezárással járnak.
Február 14-étől 21-éig lezárják a Szentendrei úton befelé a belső sávot a Flórián tér előtt a Kórház utcánál. Napközben lezárják a külső sávot a Pacsirtamező utcában kifelé a Flórián tér előtt, valamint a Flórián téren az Árpád híd felé a Pacsirtamező utca után. Lezárják napközben a belső sávot az Árpád híd Flórián téri lehajtójában a Vörösvári út felé, valamint a Pacsirtamező utcába kanyarodó külső sávot.
Február 21-étől 28-áig lezárják a Vörösvári úton befelé a Szentendrei útra balra kanyarodó sávot, valamint mindkét irányban lezárják a belső sávot a Szentendrei úton a Flórián térnél. Az Árpád híd Flórián téri lehajtójában nem lehet visszafordulni. A Szentendrei utat a Pacsirtamező utcai visszafordulón keresztül lehet elérni. Sávlezárás nehezíti a közlekedést az Árpád hídi felhajtón.
A kivitelező öt ütemben végzi el az ideiglenes forgalomtechnika kialakításához kapcsolódó feladatokat. Február 14. és 28. között legfőképp csúcsidőn kívül, 9 és 15, illetve 19 és hajnali 4 óra között dolgozik hétköznapokon és szombatonként. A munkavégzés éppen aktuális helyszínét a közlekedés biztonsága érdekében a kivitelező elkeríti. A BKK kéri az arra közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek, amikor a munkaterület mellett elhaladnak.
Az előkészítő munkák közé tartozik:
- az ideiglenes táblák kihelyezése, a jelzőlámpák áthelyezése és a forgalomterelések burkolatjeleinek felfestése,
- az útszegélyek elbontása és újak építése a sávbővítések miatt,
- az útalap-betonozás és a kötőréteg-aszfaltozás, valamint
- a buszmegálló áthelyezése a Kiscelli utcánál.
A felüljáró-felújítás első üteme két héttel később, március 1-jén, szombat hajnaltól esedékes, amikor a kivitelező lezárja a déli hidat, ahol jelenleg Pest felé tart a gépjárműforgalom.
Az őszig tartó első ütemben az északi hídon haladhat a forgalom, egy-egy sávon biztosítva a Pestre tartók és a Pestről érkezők áthaladását a felüljárón.
A felüljárón Pestre tartó forgalom „visszavezetése” a Szentlélek tér villamosmegálló után, a villamospálya keresztezésével, jelzőlámpás szabályozással történik. A BKK kéri a járművezetőket, forgalomtorlódás esetén ügyeljenek arra, hogy ne ragadjanak a síneken, ne akadályozzák a villamos közlekedését.
A Szentendrei útról az Árpád híd, illetve Pest felé
- A Szentendrei úton Pestre közlekedők a Pacsirtamező utcában ideiglenesen kialakított visszafordító segítségével – két sávon – is felhajthatnak az Árpád hídra. A BKK kéri az autósokat, hogy ha már a felüljáró felhajtójánál nehezebb haladást észlelnek, akkor a felüljáró helyett a Flórián téri csomópont után kialakított visszafordítón keresztül hajtsanak fel a hídra.
- Elkerülve a felüljárónál várható torlódásokat, Észak-Buda felől érdemes a Megyeri hídon át megközelíteni a belvárost.
- A Szentendrei úton érkezőknek fontos információ, hogy a városközpontba tartó buszsávot ideiglenesen meghosszabbítják a Flórián térig.
Az Árpád híd, illetve Pest irányából a Szentendrei útra
- A déli felüljáró lezárása miatt Pest felől – Szentendre irányába – egy sávval csökken a közúti kapacitás, és ugyancsak torlódás várható.
- Ugyanakkor a Szentendre felé haladók vagy a felüljáró alatti csomóponton keresztül közlekedhetnek, vagy választhatják a Megyeri hidat is az úti céljuk eléréséhez.
A Bécsi út felől a Szentendrei útra
- A Bécsi út felől a Flórián térnél megszűnik a közvetlen balra kanyarodási lehetőség a Szentendrei útra, de a Pacsirtamező utcai új, ideiglenes visszafordulón keresztül elérhető lesz.
A forgalomkorlátozások és ideiglenes változások miatt a BKK kéri az arra közlekedőket és az agglomerációból érkezőket (vagy oda tartókat), hogy ha lehetőségük van, a felújítás idején a közösségi közlekedést, azon belül is elsősorban a kötöttpályás járatokat vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a környék forgalmi terhelését. A BKK a felújítás időszakára az 1-es villamos sűrítését tervezi
A felújításhoz kapcsolódó lezárások és terelések részleteiről a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon lehet tájékozódni, illetve a BKK Info a szokásos csatornáin mindennap megosztja az aktuális tudnivalókat.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!