Fordított történet

Van olyan, amikor egy műnek – legyen az festmény, könyv, film – a később játszódó része korábban készül el. (Nem mintha bármiben is hasonlítanának a modelljeim Munkácsy Mihály csodálatos műveihez, de párhuzamként hadd említsem példának a Krisztus-trilógia két darabját: Ecce homo – 1895–96 és Golgota – 1884.)

Modellátalakításaim hajnalán is ez történt. Amint az előző írásomban is említettem, először egy Az kocsiba fogtam bele. Aztán – evés közben jön meg az étvágy – azonnal belefogtam egy lényegében azonos rövid Bz kocsiba is.

Mivel a munkafolyamatok a vágás és ragasztás kivételével nagyon hasonlók, ezért most inkább néhány különbséget és pár egyéb tanulságos képet – hozzá tartozó magyarázattal – mutatnék be.

A kocsivéggittelés a tapasztalataim szerint legalább háromszori felhordást, reszelést jelent, polírozni elegendő az utolsó alkalommal. Persze akkor sem kell kétségbeesni, ha a sokadik alkalom után is marad pár apró lyuk a felületen. Ezeket könnyű már helyileg is javítani.

Az ablakok ennél a két kocsinál úgynevezett teliablakok, így a Fuggerth gyártmány nem használható. Két lehetőség van, vagy csináltatunk valakivel ilyet, vagy plexiből vágunk és reszelünk magunknak. Ebben az esetben a magam részéről az utóbbi megoldást választottam. Sok időm ment el vele (majdnem a kedvem is vele tartott), de a végén sikerrel jártam, minden „üveget” a helyére passzítottam. A WC-ablak külön említést érdemel. Egyrészt a tejüveg volta okán: a belülre eső részt 280-as csiszolópapírral tettem áttetszővé – csak egy irányban húzogatva az eszközt. Másrészt a gyári osztást meghagyva, két darabot kellett bevarázsolni a helyére. Sikerült itt is olyan pontosan méretre reszelni, hogy ragasztásra nem is volt szükség. Mindössze az elválasztó „pálcikát” kellett később dekorfilctollal ezüstre színezni. Az eredmény a kész Bz 52581-es kocsi képén látható.

A festést csak fényes festékkel szabad végezni. Ha mattal próbálkozik valaki, az úgy fog járni, mint én: a matrica széle nagyon jól fog látszani. Ezt a lakkréteg sem fogja eltakarni. Matricafeszítő használata nélkül pedig a retuspisztoly egyszerűen lefújja a kocsiról a feliratot. Következésképpen kezdődhet elölről a csiszolás, polírozás.

A kocsi belsejét is át kell kismértékben alakítani, ha az ember a gyárit használja fel. A magyar kocsinak a mellékhelyisége nem az utastérből nyílik – ellentétben a német kocsival –, hanem a peronról. További különbség az osztott belső tér.

Végül meg kell említenem a mellékvonali szerelvényem következő egységét, a Bz 52647-es kocsit, ami ma a MÁV Nosztalgia Kft. állományában található meg.

A kocsit azért könnyű modellezni, mert csak a WC ablakait kell átalakítani normál méretűvé. A magyar kocsi illemhelyablakának mérete azonos az utastériekkel. (Természetesen a kocsivégeket ugyanúgy kell kialakítani, mint a többinél.)

Itt azért felhívnám a figyelmet arra, hogy a nosztalgiakocsi feliratai a felújítás után nem lettek autentikusak. A feliratok mérete, kiosztása, tartalma pontatlan, nem egy korszakból valók sajnos. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nálam is fejlődött, és köszönhetően több segítőkész vasútbarátnak, talán az utolsónak készült kocsimon a legpontosabb, bár még ez sem tökéletes.