Új sinergiák a decembertől változó vasúti menetrendben
Fenekestől ugyan nem fordul fel minden, de december 14-től azért némi mértékben gyarapodik a téli–tavaszi vasúti kínálat járatatainak a száma.
Az utasok többségének a menetrendváltozást követően sem kell új indulási és érkezési időket megtanulnia: megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülnek az elérhető szolgáltatások. Néhány fontosabb – a kiszámítható eljutást szem előtt tartó – módosításra ezúttal is sor kerül.
- A Debrecen–Füzesabony vonal részleges átépítését követően, előreláthatóan tavasztól a MÁV-csoport fejleszti kínálatot. Addig még jellemzően Látókép és Balmazújváros között pótlóbuszok közlekednek. A vonatok menettartama a tervek szerint mintegy húsz perccel csökkenni fog.
- Az egyik legjelentősebb regionális fejlesztés a Hatvan–Somoskőújfalu (81-es) vonalon várható: Salgótarján jobb elérése érdekében munkanapokon megszakítás nélküli órás ütemben járnak a vonatok, hétvégén pedig hét új eljutási lehetőséget teremt a közlekedési nagyvállalat.
- A Budapest–Szolnok–Békéscsaba (120-as) vonalon a pályaátépítést követően a belföldi intercityk is Lőkösházáig, illetve onnan közlekednek.
- Budapest és Dunaújváros, a főváros és Gödöllő, továbbá Győr és Hegyeshalom között kitolódik az üzemidő:
- Új vonat indul Győrből Hegyeshalomba 23:46-kor.
- Az eddig éjszakánként Budapest-Kelenföld és Pusztaszabolcs között közlekedő vonat hétvégenként Dunaújvárosig jár, Kelenföldről 0:50-kor indul.
- Szintén hétvégén a Keletiből Gödöllőre 1:55-kor is indul vonat.
- A műszakos munkarendben dolgozók hazajutását pedig egy Szolnokról Hatvanba 22:32-kor induló járattal segíti.
- Székesfehérvár és Baja között egy pár délelőtti Gemenc interrégió naponta fog közlekedni a menetrendváltástól, így vasárnap is egységes, kétórás lesz a vonatok követési üteme.
- A Helikon interrégiók jelenlegi, Győr–Celldömölk–Tapolca és Keszthely közötti közlekedése már a teljes menetrendi évben fennmarad. Keszthely és Tapolca, illetve Pécs között a Fenyves sebesvonatokat lehet igénybe venni.
- További fontos belföldi változás, hogy a Székesfehérvár–Szombathely (20-as) vonalon a Budapest-Zalaegerszeg viszonylatú, napi első és utolsó Göcsej IC a menetrendváltástól minden nap közlekedik. (A Veszprém és Ajka közötti pályaszakasz helyreállításáig továbbra is pótlóbuszok szállítják az utasokat.)
- A jövőben egész évben közlekedik egy járat a Kál-Kápolna és Kisújszállás közötti 102-es vonalon, új vonatpár indul Vésztő és Gyoma között (127-es vonal), valamint a teljes turisztikai időszakban (március 14-től november 1-jéig) naponta a Dombóvár–Bátaszék–Baja (50-es) vonalon.
- A Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Baja közötti a Kiskun interrégiók esetében Kiskunhalason át kell szállni mindkét irányban.

A H8-as és H9-es HÉ-eket érintő kisebb módosítások kivételével nem változik a menetrend a HÉV-vonalakon.
- A Budapest, Pozsony és Prága között – Vác, Szob érintésével – napi öt pár eurocity vonatot már railjetként közlekedteti a cseh vasúttársaság.
- A keleti országrész nemzetközi kapcsolatai is erősödnek: a Debrecen–Nyírábrány (105-ös) vonalon több vonat útvonala Érmihályfalváig (Valea lui Mihai) hosszabbodik meg.
- A nemzetközi forgalomban új eurocity vonatpár indul Budapest és Bécs között Semmelweis Ignác és Bartók Béla elnevezéssel a jelenlegi Dacia EC menetidejében. Menetrendváltástól Dacia–Ung elnevezéssel Bécs és Bukarest között indul egy új eurocity, amely a Keleti pályaudvar érintése nélkül, Kőbánya-Kispesten és Szolnokon át közlekedik, továbbá közvetlen kocsikat továbbítva Kijevbe. Ehhez kapcsolódóan új Ung gyorsvonatpár teremt közvetlen összeköttetést a Bécs–Budapest–Szolnok–Kijev viszonylaton.
- Ezzel összefüggésben a Hortobágy EC ezentúl már csak Bécs–Budapest és Nyíregyháza között közlekedik, Kijevbe nem továbbít kocsikat.
- Budapest és Bécs között a railjet vonatok jelenlegi hegyeshalmi áthaladása megmarad.
A vasúti menetrendváltás mellett kiemelten a közúti buszos helyközi közlekedést érintő változásokat hoz az új személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény. Ez minden magyar falura, községre vagy városra vonatkozik, mintegy ezer település azonban közvetlenül is a jogszabályi változások nyertese. A változások jelentős terjedelme miatt november második felében külön tájékoztatja a MÁV-csoport a közvéleményt.
Budapest, előváros
- Dunaújvárosba hétvégenként késő éjszaka is indul Flirt. A Déli pályaudvarról 0:50-kor induló és eddig csak Pusztaszabolcs közlekedő személyvonat útját hosszabbodik meg szombati, vasárnapi és ünnepi közlekedési napokon.
- A Keleti pályaudvarról Gödöllőre 1:55-kor induló S80-as járat ugyancsak szombatokon, vasárnaponként és ünnepnapokon közlekedik.
- Jövőre, március 14-től május 10-ig, valamint szeptember 21-től november 1-jéig szombat, vasárnap és ünnepnap a Székesfehérvárról 10:52-kor eddig Siófokra induló, valamint a Siófokról 16:15-kor Székesfehérvárra induló személyvonat Budapestig, illetve Budapesttől közlekedik. A vonatok a Déliből 10:05-kor indulnak majd Siófokra, és 17:54-kor érkeznek vissza a Déli pályaudvarra.
- Új vonat indul a nyári menetrendi időszakon kívüli, a téli, valamint az elő- és utószezon idején a Déli pályaudvarról 22:05-kor – Székesfehérváron át – Siófokra. Az új vonat Székesfehérvárig Budapest-Kelenföldön és Érd alsón áll meg. Kiváltja a Székesfehérvártól 22:51-kor induló, Siófokig közlekedő személyvonatot.

Regionális változások
- Javulnak a Győr és Hegyeshalom, valamint a Budapest és Hegyeshalom közötti eljutási lehetőségek a kora reggeli és az éjszakai időszakban.
- A Hegyeshalomból 4:25-kor induló személyvonat a továbbiakban 4:22-kor indul, ám munkanapokon 4:59-kor továbbmegy Győrből a Déli pályaudvarra, a jelenlegi G10-es vonat menetrendje szerint.
- Új személyvonat indul Győrből Hegyeshalomba 23:46-kor. Ezt Budapest felől el lehet érni a Keleti pályaudvarról 21:40-kor induló G10-es vonattal.
- A tavaszi időszakban megnövekedett turisztikai és csoportos utazási igények lefedése érdekében 2026. április 3-tól 26-ig a hétvégi napokon, április 27-től június 19-ig pedig naponta, illetve augusztus 31-től szeptember 20-ig naponta mentesítővonatok közlekednek Győr és Zirc között.
- A Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között, már az elő- és utószezonban is fognak közlekedni hétvégenként a személyvonati betétjáratok, ezek kétóránként követik egymást. A fontosabb előszezoni, nyári és utószezoni újdonságokról a tavaszi, kora nyári időszakban ad a közlekedési cég részletes tájékoztatást.
- A Déli pályaudvarról Zalaegerszegre 5:00-kor és a Zalaegerszegről a Délibe 19:49-kor induló Göcsej IC a menetrendváltástól minden nap közlekednek.
- A Székesfehérvárról 5:58-kor induló Gemenc IR szombat, vasárnap és ünnepnapokon közlekedik, míg a Bajáról 9:14-kor induló Gemenc InterRégió minden nap jár.
- Dombóvár és Baja között a Bajáról 8:15-kor és a Dombóvárról 10:17-kor induló személyvonatok a turisztikai időszakban (március 14-től november 1-ig) naponta közlekednek, megszüntetve a napközbeni hosszabb vonatmentes időszakot.
- A Tisza-tó sebesvonat Tiszafüredről 39 perccel később, 17:46 helyett 18:25-kor indul, így Budapestre 21:00-kor érkezik. Március 14-től május 25-ig hétvégén közlekedik, május 26-tól augusztus 30-ig naponta, szeptember 5-től november 1-jéig pedig szintén hétvégente.
- Hatvan és Somoskőújfalu között munkanapokon egész nap egyenletesen, óránként közlekednek a vonatok, így hétvégéken bővülnek az utazási lehetőségek, új járatok indulnak:
- Hatvanból 5:14-kor, 9:14-kor, 15:14-kor és 19:14-kor,
- Somoskőújfalutól pedig 7:14-kor, 13:14-kor és 17:14-kor.
- A tanítási időszakban munkanapokon Pásztóról 6:55-kor Hatvanba induló személyvonat menetrendváltástól Pásztó helyett Tarról fog indulni 6:38-kor, méghozzá az önkormányzat kérésének eleget téve.
- Lakossági igények alapján, a műszakos munkarendben dolgozók hazajutását lehetővé téve új vonat közlekedik naponta Szolnokról 22:32-es indulással Hatvanba.
- A Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Baja közötti Kiskun interrégiók esetében Kiskunhalason át kell szállni mindkét irányban. Ez alól kivétel a Bajáról Kiskunfélegyházára 5:22-kor és Kiskunfélegyházáról Bajára 5:44-kor induló IR. Kecskemét–Kiskunfélegyháza–Kiskunhalas között villamos motorvonat, villamos mozdony vontatta szerelvény, míg Kiskunhalas és Baja között dízel motorvonat közlekedik.
- Nyíregyházáról Záhonyba új vonat indul naponta 23:35-kor.
- A turisztikai időszakon kívül eddig Kisújszállástól csak Kisköréig és Kiskörétől Kisújszállásig közlekedő vonatok egész évben a teljes útvonalon, Kál-Kápolna állomásig, illetve onnan fognak közlekedni.
- Új vonatok indulnak tanítási időszakban munkanapokon Debrecenből Hajdúnánásra 14:46-kor és 16:43-kor, valamint Hajdúböszörményből 6:22-kor és Hajdúnánásról 6:46-kor Debrecenbe.
- A Békés intercity hosszabb útvonalon, Békéscsaba helyett Lőkösházáig járnak, illetve innen indulnak Budapestre.
- Békéscsaba és Budapest reggeli kapcsolatának javítása érdekében az eddig Mezőtúrról 4:41-kor Szolnokra induló személyvonatvonat meghosszabbított útvonalon közlekedik, Békéscsabáról 3:54-kor indul.
- Vésztő és Gyoma között az ütemes menetrend megvalósítása érdekében új vonatok indulnak Vésztőről Gyomára 9:11-kor és Gyomáról Vésztőre 11:15-kor.
- A délelőtti időszakban új vonatpár közlekedik a Kecskemét–Lajosmizse viszonylaton, munkanapokon Kecskemétről 9:03-as, Lajosmizséről 10:21-es indulással.
Románia
Nemzetközi forgalomban a legfontosabb változás, hogy Románia felé tovább gyorsulnak a nemzetközi vonatok,,a lőkösházi és kürtösi határállomásokon tartózkodásuk a vasúti technológiai szemponthoz szükséges legrövidebb időre korlátozódik, így Bukarest, Dél-Erdély és a Bánát felé jelentősen rövidül az eljutási idő:
- Békéscsaba és Arad között közel háromnegyed órával csökken a menetidő. A határváltáshoz kapcsolódó technológiai műveletek Lőkösházán zajlanak, ezáltal az ehhez kapcsolódó tartózkodási idő Románia felé 21 perc, míg visszaútban 28 perc lesz, Kürtösön (Curtici) pedig mindössze két percet tartózkodnak a vonatok. A változásokkal összefüggésben a belföldi IC-k viszonylata Békéscsabától meghosszabbodik Lőkösházáig, illetve ezek a vonatok Békéscsaba helyett Lőkösházáról indulnak. A megoldás egyik előnye, hogy csökken a külföldről érkező nemzetközi vonatok késéseiből fakadó kockázat, továbbá ez kiváltja a Kétegyháza és Lőkösháza között közlekedő személyvonatokat.
- Debrecen elővárosi térségének közlekedési lehetőségeit bővítve Érmihályfalváról több vonattal lehet majd eljutni a hajdúsági vármegyeszékhelyre. A Debrecen–Nyírábrány–Érmihályfalva vonalon az eddigi napi egy pár Debrecen és Szatmárnémeti (Satu Mare) között közlekedő személyvonat mellett, munkanapokon további hat pár, hétvégén irányonként további 2két–három vonat közlekedik.
Ukrajna és Ausztria
Ukrajna 2025 őszétől bővítette a magyarországi, normál nyomtávolságú vasúti járművekkel elérhető hálózatát, így 2025/2026-os menetrendi időszakban tovább javul Kárpátalja elérhetősége a normál nyomtávolságú hálózaton Bécs és Budapest felől. Egy új, kelet-nyugat irányú éjszakai hálózat jön létre: ez egy két ágból egyesülő éjszakai vonatot jelent, amely összeköti Kijevet, Ungvárt és Bukarestet is Béccsel. A Bukarest–Bécs viszonylatú Dacia, valamint az új, Ungvár–Bécs viszonylatú közvetlen kocsikat hozó Ung éjszakai vonatokat Szolnokon egyesítik, és a Keleti pályaudvar érintése nélkül közlekednek. Budapest és Bécs között megmarad a nappali Hortobágy EC a jelenlegi időfekvésekben, hajnalban a Keleti pályaudvarról Bécsbe, visszaútban este Bécsből a Keleti pályaudvarra.
- A Dacia nemzetközi vonat (346-es és 347-es számú) Bukarest–Szolnok–Bécs útvonalon, valamint az Ung nemzetközi vonat (7-es és 8-as) Kijev, illetve Ungvár–Szolnok–Bécs útvonalon közlekedik, érintve Kőbánya-Kispestet és Budapest-Kelenföld állomást, a Keleti pályaudvarra nem tér be.
- Megmarad a Hortobágy EC, de rövidebb útvonalon, Nyíregyházáról Bécsbe és vissza. Záhonyból a 3:55-kor induló vonat (6219) nyújt csatlakozást, este pedig az új, Nyíregyházáról 23:25-kor induló vonat (6248) teremti meg ugyanezt a Hortobágy és Nyírség vonatoktól Záhony felé.
- A Tisza-Szamos eurocity idén már Ungvárig, illetve Ungvártól közlekedik. A menetrendváltástól néhány személyvonat Csap helyett Beregszászig jár, illetve onnan indul.
- Új, Semmelweis Ignácról, illetve Bartók Béláról elnevezett eurocity (341 és 342) közlekedik Budapest és Bécs között mindkét irányban, a Dacia vonat jelenlegi közlekedési idősávjában.
Nyitóképünkön: a Bakonyvasúton az élénk kiránduló forgalomra tekintettel még áprilisban vezették be Győr és Zirc között a 39532/39533-as vonatpárt reggel 8:48-as indulással Zircre, és 17:40-essel onnan vissza Győrbe. A vonat remot Csörgővel volt kiadva. Ám mire igazán híre ment, addigra – június 21-i hatállyal – meg is szüntették. Fodor Kristóf június 20-án megörökített felvételén a nap utolsó sugarainál törekszik a célállomása felé a 39533-as számú személyvonat, élén a 330-as Hörgővel. Bizony keretes szerkezetűre sikerült a járműkiadás: az első ilyen személyvonatot is ez a mozdony továbbította Zircre, majd onnan vissza Győrbe…
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!