Galvani híd: indul a villamosvonal tervezése is!

iho   ·   2021.03.10. 18:00
02_villamos_galvani-hid

Az új, kétvágányú, négy kilométeres villamospálya a budai Fehérvári úttól az új Duna-hídon és Észak-Csepelen át, továbbá a ráckevei-Duna-ági új hídon keresztül a pesti Gubacsi útig tart majd. Öt, akadálymentes megálló lesz rajta. A kiírt közbeszerzés nyertese a Közlekedés Kft.–TEN-T Zrt.–Arcus Mérnöki Iroda Kft. alkotta konzorcium.

Az új hídon, illetve a kapcsolódó úthálózaton futó villamosvonal tervezőjének kiválasztására szolgáló közbeszerzés nyertesének minden szakterületre vonatkozóan el kell készítenie idén júliusra a bírálati engedélyezési tervet, szeptemberre a végleges engedélyezési tervet, végül november végére meg kell szereznie az összes szükséges jogerős engedélyt, hozzájárulást és jóváhagyást.

A NIF Zrt. és a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ irányításával készülő Új Duna-híd a számítógépes forgalmi modellezés szerint önmagában is jelentősen tehermentesíti majd a belsőbb hidakat, és lehetőséget teremt a belváros forgalomcsillapítására.

A híd javítja a kapcsolatokat Budapest déli részei között, segíti az itt lévő barnamezős területek revitalizációját. Csepel most először kap közvetlen kapcsolatot a XI. kerület felé, valamint villamos is először lesz a szigeten.

– A Rákóczi hídra két évtizeddel megépülése után kerültek föl a villamossínek, a híd átadása után közel húsz évvel a BKK indította el a beruházást, amely 2015-re készült el. Addig üresen tátong a helyük a híd közepén, és a város láthatóan hamarabb körülvette és körülnőtte az új hidat, mint ahogy a villamos megépült. Ezt a hibát a Galvani híddal nem szabad elkövetni, eleve villamospályával együtt kell megépíteni. Az új villamosvonal a Budai Fonódó villamoshálózat vonalait tudja majd összekapcsolni Újbuda felől a dél-pesti vonalhálózattal és a Határ úti metróállomással – mondta Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója.

A tervezőknek a két hídon közösségi közlekedési sávokat kell kialakítaniuk, amelyeket a villamosok és buszok is használhatnak majd. A kapcsolódó úthálózat városias jellegű lesz, a villamosok szintbeni csomópontokon, sok helyen fasorok, zöld felületek között haladnak majd. Az új vonalról mindkét déli hévre, azaz a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli vonalra is át lehet majd szállni.

A tervezendő szakaszon öt, akadálymentes megálló lesz:

  • Fehérvári út
  • Szerémi út
  • Budafoki út
  • Weiss Manfréd út H7
  • Soroksári út H6

Az, hogy a BKK pontosan honnan hová milyen viszonylatot fog itt járatni, csak később dől el. Ez attól is függ, hogy az új hídhoz kapcsolódó úthálózat hogyan épül meg Pesten a Gubacsi úttól az Üllői útig. A legvalószínűbb egy olyan villamosjárat, amely a Határ út metróállomástól indul, és a Határ úton, illetve a Gubacsi úton éri el az új szakaszt. A Fehérvári útnál kapcsolat jönne létre a meglévő villamoshálózattal, és Újbuda központ, a Móricz Zsigmond körtér, a Villányi út, a BAH-csomópont, az Alkotás utca, a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy felé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.