Gázrobbanás Miskolcon

iho/vasút   ·   2011.09.15. 17:52

A Széchenyi utca egyik épületénél a Tigáz szakemberei a 30 milliméteres vezetéken dolgoztak, amikor délelőtt 10 óra környékén berobbant a gáz, majd fáklyaként elkezdett égni a miskolci főutcán. Két szerelőt súlyos sérüléssel kórházba kellett szállítani, mindkettőjük testfelületének több mint fele megégett. A környék lakóit és dolgozóit, majd hatszáz embert kellett kitelepíteni, némelyeket létra segítségével, mert a bejárat nem volt megközelíthető a lángok miatt. A környező épületeket a tűzoltók vízsugarai hűtötték, hogy ne következzenek be további sérülések. Sikeresen, hiszen csak a festék pattogzott le némelyikről.

A villamosforgalom a Tiszai pályaudvar és a Thököly utca között szünetelt, mert ki kellett kapcsolni az áramátalakítót Borsos Attila MVK vezérigazgató szerint, hiszen a tűzoltóknak okoztak volna életveszélyt a bekapcsolt felsővezetékkel. A Tiszai pályaudvar és a Thököly utca között pótlóbuszok szállították az utasokat, míg onnan a villamosok zavartalanul közlekedtek a Diósgyőri Gimnáziumig. A fennmaradó maradék szakasz pótlását egyébként is a 69VP-járat biztosította.

A tűzoltóság átadta a területet az MVK szakembereinek, akik nem találtak forgalombiztonságot érintő sérülést, tehát 16:10-kor elindulhattak a villamosok a Tiszai pályaudvar és a Diósgyőri Gimnázium (volt neve: Kilián városrész) között.

A pálya és az áramellátás esetleges vizsgálatára készül a Schörling. A képre kattintva fotógeléria nyílik<br>(fotók: Elek Ádám)

Kapcsolódó hírek