Gulf Air: veszteségek, nagygéprendelések törlése

iho/repülés   ·   2011.12.22. 08:00
cim1

Nyolc Boeing 787-es megrendelését mondta le a Gulf Air, a bahreini légitársaság a flottabővítést más típusok kapcsán is átrendezi, ezzel is megtámogatva a cég pénzügyi helyzetét, csökkentve a veszteséget.

Az arab légitársaságok szervezetének konferenciáján, Abu-Dzabiban Samer Majali vezérigazgató elmondta: a 787-esek visszamondása erősített a hitelképességen, de emellett egy hároméves szerkezetváltási terv keretében a Gulf Air más szélestörzsű-megrendeléseit is átkonvertálja keskenytörzsű gépekre. A Gulf a hosszú távú járatok helyett inkább a regionális hálózatot fejleszti, ugyanakkor a vezérigazgató nem cáfolta, bár nem is erősítette meg, hogy a főrészvényes 328 millió dollárt hagyott jóvá regionális gépek megrendelésére, sőt egyes hírek szerint ezért a pénzért a kanadai Bombardier típusai közül választanak majd, miközben idén két regionális utasszállítót vettek át – a brazil Embraertől.

Miközben a 24 lekötött 787-esből tehát nyolcat mondanak vissza, ugyanennek a regionális hálózatot erősítő koncepciónak a jegyében négy A330-as helyett is közép-hatótávolságú A320-asokat vesz az Airbustól a társaság. További A330-asokról pedig „a vártnál hosszabban” zajlanak a tárgyalások az európai gyártóval.

(fotók: Gulf Air)

A Gulf Air vezére szerint a Bahreinben és a régió más országaiban tapasztalható politikai nyugtalanság a fő oka annak, hogy az idei évre kitűzött pénzügyi tervek nem teljesültek. Politikai indokokkal a kormány letiltotta az iraki és iráni járatokat. Megpróbálták olyan új desztinációkkal ellensúlyozni a kiesést, mint Koppenhága, Róma, Genf és Nairobi, ezek jól működő járatok, de nem pótolhatják a két legfontosabb célország kiesését – hangsúlyozta a Gulf Air vezetője Abu-Dzabiban.

Kapcsolódó hírek