Hetven éves a „Kredenc”

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.02.09. 16:15
M_262_01

Egy ikonikus motorvonatról van szó, amelyet a második világháború utáni újjáépítési időszakban alkotott meg több járműgyártó együttes erővel. A csehszlovák közlekedési minisztérium még 1946-ban adta ki az ukázt, hogy építsenek korszerű, elegendő kapacitású motorvonatokat a vasúti személyszállítás részére. A fejlesztésen és építésen több járműipari vállalat is dolgozott, a kocsiszekrény például a brünni Královopolské strojírny (gépgyár) műhelyeiben készült, a forgóvázakat a prágai Tatra Smíchov készítette, a dízelmotort a ČKD Sokolovo adta, a villamos berendezéseket pedig az egykori ČKD Stalingrad, később a ČKD Elektrotechnika nyújtotta.

A képre kattintva galéria nyílik a Cseh Vasutak fotóiból

Az első 21,2 méter hosszú, 43 tonna súlyú, 301 kilowatt teljesítményű motorvonat, amelynek maximális sebessége 90 kilométer per óra volt, s ötvenöt ülőhelyet kínált (tengelyelrendezés: 2‘ Bo‘) 1949-ben gördült ki a sínekre. Az első szériában ötvenkét szerelvényt gyártottak, mindezt három év leforgása alatt. Az első széria sikerének hála további két szériagyártás következett, egészen 1960-ig, ezalatt összesen 238 motorvonat épült meg. Mivel elég sok ilyen vonat épült, a hatvanas és hetvenes években nagyon elterjedtek a csehszlovák vasúthálózaton, jellegzetes motorvonatai voltak több vasútvonalnak. A hetvenes években hatkocsis szerelvényekké alakítva gyorsvonatokként is jártak, például Prága és Plzeň, vagy Prága és České Budějovice között, de felbukkantak a Prága–Chomutov, Prága–Trutnov, Plzeň–Tábor–Brno, Brno–Olomouc–Jeseník vonalon is gyorsvonatokon, továbbá személyvonatokon Liberec, Děčín, Hradec Králové, Olomouc, Ostrava, Opava környékén is.

A vasutasnap egyik főszereplője volt az esti járműshow-ban

Az M 262.0 sorozatú motorvonatok, amelyekből az 1988-as átszámozást követően 830-as, a remot példányokból pedig 831-es lett, egészen 2010-ig közlekedtek menetrend szerinti járatokon. Az utolsó mohikán a Děčín–Ústí nad Labem-Střekov vonalon közlekedett. Jelenleg több vasúti múzeum gyűjteményében is megtalálhatók, nagy részük még mindig üzemképes, így több nosztalgiázás, élményvonatozás alkalmával lehet velük találkozni. Aki nagyon kíváncsi már most, az a BlueTrains weboldalon legeltetheti szemeit a legendás motorvonatcsodán.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek