Hidásztalálkozó Pécsett

iho/vasút   ·   2012.05.30. 18:20
00

A legkisebb áteresztől a Duna vasúti hídjaiig körülbelül tízezer híd összhosszúsága mintegy ötven kilométer, és bár új híd a legutóbbi, 2009-es találkozó óta nem épült, a felújított és felújítandó vasútvonalak sok műtárgyán kellett dolgozni az elmúlt három évben is, új anyagok és technológiák alkalmazásával. Ezen rekonstrukciós munkákról is számos előadás hangzik el a rendezvény három napján, de a jelentős külföldi hídépítések, és az uniós irányelvek ismertetése sem maradhat el. Sor kerül ezen kívül a Vasúti Hidak Alapítvány által létrehozott Korányi díj átadására, mit Rosnyay András nyugdíjas tervezőmérnök érdemelt ki, szakmai nívódíjat Lakatos István, a szegedi pályavasúti területi központ hídszakértő mérnöke kapott. A budatétényi, Növény utcai hídépítésért nívódíjat kap kivitelezőként a STRABAG Zrt. és a Közgép Zrt., valamint tervezőként az UNITEF83 Zrt. és az MSc Kft.

Pál László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese előadás közben<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a képek forrása: MÁV Zrt.)

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.