Hídverők

MTI/iho   ·   2018.05.28. 12:43

Az új budapesti Duna-híd nemzetközi tervpályázatra beérkezett munkákat és a fővárosi hidak múltját bemutató kiállítás nyílt a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben Budapesten. A szeptember közepéig látogatható tárlat amellett, hogy bemutatja azokat a színvonalas pályaműveket, amelyek a tavaly júniusban kiírt nemzetközi tervpályázatra érkeztek, átfogó áttekintést nyújt a budapesti hidak történetéről is, urbanisztikai, társadalmi szempontból bemutatva az arról szóló vitákat, amelyek a hídépítéseket övezték. Az angol és magyar nyelven olvasható kiállításon emellett a múzeum gyűjteményéből néhány olyan kisebb tárgyi emléket is láthat a közönség, mint például a régi Erzsébet híd egyik angyaldísze és sok más olyan részletet, ami emlékeztet a budapesti hidak múltjára.

A tavaly júniusban kiírt meghívásos nemzetközi tervpályázatra 17 pályamű érkezett a legjelentősebb hazai és külföldi építészek részvételével. A pályázat eredményét áprilisban hirdették ki, az első díjat a rotterdami Erasmus-hidat is megálmodó UNStudió és a Buro Happold Engineering alkotta konzorcium terve nyerte el. A győztes pályázat egy kétszer három forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas híd terveit vetette papírra. A Dél-Budát és Csepelt összekötő új híd napi 55 ezer autóval tehermentesíti a túlzsúfolt belvárosi hidakat, az Üllői út forgalmát pedig napi hatezer gépjárművel csökkentheti és kapcsolatot teremt majd olyan sűrűn lakott városrészek között is, amelyek között még nincs összeköttetés.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.