Idén is lesz Pozsony−Split közvetlen járat májustól októberig

Korcsmáros Gábor   ·   2023.01.27. 15:00
Spliti

A ZSSK autó- és motorkerékpár szállítást is kínál, a menetidő rövidül a horvát határon megszűnt ellenőrzéseknek hála. 

A ZSSK szlovák vasúttársaság az ÖBB osztrák vasúttársasággal közösen tervezi a 2023-as tágabb nyári szezonban közlekedtetni a Pozsony és Split közötti közvetlen járatot. Január 25-étől már meg is vásárolhatók a menetjegyek a vonatra. A járat 2023. május 3-ától október 7-éig közlekedik heti három alkalommal, Pozsonyból minden szerdán, pénteken és vasárnap. A vonat 15:53-kor indul a pozsonyi főpályaudvarról, másnap reggel 8 óra 10 perckor érkezik Splitbe, ellenkező irányban pedig Splitből 17 óra 20 perckor indul, majd másnap délelőtt 11 óra 43 perckor érkezik meg Pozsonyba. 

A vonat összeállítása légkondicionált másodosztályú kocsiból, fekvőhelyes és hálókocsikból, valamint az utasok személygépkocsijainak, illetve motorkerékpárjainak szállítására alkalmas vasúti kocsiból áll majd. Ez lesz a harmadik szezon, amikor elindul a járat, és annak köszönhetően, hogy Horvátország immár a schengeni övezethez tartozik, elmarad a határellenőrzés, így odafelé több mint egy órával rövidebb lesz a menetidő.

Az EuroNight vonat menetrendje

A ZSSK adatai szerint tavaly összesen 8796 utas vette igénybe a spliti közvetlen járatot, az utasok csaknem fele hálókocsiba váltott jegyet. A 2023-as menetrendi időszakban a jegyárak 29,90 eurótól kezdődnek (ülőhely, 2.osztály), a fekvőhelyes kocsiban (6 ágyas kupé) 49,80 eurótól, a hálókocsiban pedig (3 ágyas fülke) 69,90 eurótól kezdődnek az árak. A teljes kínálat és bővebb információk itt tekinthetők meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek