Ilyen lett a legújabb elektromos csuklósbusz

Ács Attila   ·   2018.06.23. 18:45
Volvo7900AElectric_kicsi

Tavaly körülbelül 1000 elektromos buszt állítottak forgalomba Európában, ami nagyságrendileg az új városibusz-eladások tíz százalékát jelenti. Ez már önmagában is elég komoly szám, hát még ha figyelembe vesszük, hogy ezzel gyakorlatilag sikerült megduplázni a 2016-os mennyiséget, tehát kétségtelen, dinamikusan fejlődő szegmensről van szó.

Hibridből van sztenderd kék és ilyen világoszöld is Göteborgban, utóbbiból három évvel ezelőtt állt forgalomba hét példány (fotók: Ács Attila)

Az „aki lemarad, az kimarad” közhelyet valószínűleg ismeri a Volvo is, ezért már lassan egy évtizede, hogy a városi buszaiknál az alternatív hajtásra koncentrálnak: 2009-ben mutatták be az első hibridet, ezekből azóta több mint négyezret gyártottak, különböző változataikkal már Budapesten is találkozhatunk.

Az első hátom elektromos busz így néz ki, szintén 2015-ben álltak forgalomba, és ezek is ott ólálkodtak a Volvo Ocean Race környékén

A tisztán elektromos buszokkal még egyelőre szerényebbek a sikereik: 2015-ben állt forgalomba az első három elektromos busz Göteborgban, ezek a figyelemfelkeltés végett megjelenésükben is eltértek a többi típustól. Megújult a homlokfal, több mint egy méterrel rövidebb lett a busz, az első tengely egészen előre került, a vezető efölött, középen kapott helyet, a két tengely közé pedig két extra széles ajtót építettek be.

A következő lépés egy elektromos 12 méteres 7900-as építése volt 2016-ban, ami a kistestvérekhez hasonló homlokfalat kapott, de a többi extravagáns megoldás már elmaradt.

A normál, 12 méteres elektromos 7900-ból csak egy található jelenleg a városban, ez ki volt állítva a Volvo Ocean Race-en

Idén bemutatta a Volvo a csuklós változatot is, amiből két ugyanolyan prototípus készült el egyszerre, mind a kettő stílusosan a Volvo Ocean Race helyszíne és Göteborg központ pályaudvara között ingázott, kvázi céljáratként.

A csuklós a szóló testvérein megismert dizájn viszi tovább, de a formatervezők ezúttal a homlok- és a hátfalon is változtattak: több lett a feketítés és a hátsó lámpák és teljesen megújultak, az összhatás egyeseket talán az új MAN Lion’s Cityre emlékeztet majd.

Szálljunk fel a buszra, ezúttal hátul: jó ötlet az ajtók mellett elhelyezett kis led panel, ami zöld nyíllal mutatja, hogy mehetünk – hasonló megoldás itthon az újabb mozgólépcsőkről lehet ismerős. Így nem kell összeragasztgatni a buszt a felszállási rendet hirdető matricákkal, első-, illetve összajtós vonalakon is járhat nyugodtan.

Az idei év újdonsága a csuklós változat, ami teljesen új hátfalat kapott, és a homlokfalat is átdolgozták

Szóval hátul maradva rögtön feltűnik, hogy nincs motorsátor, hiszen nincs dízelmotor sem a kellékeivel (például hűtő) együtt, viszont a kétlépcsős megoldás megmaradt, így ez a traktus a nehezen mozgóknak továbbra sem ajánlott.

A buszban egyébként 38 ülő- és 97 állóhelyet alakítottak ki, két kerekesszékes utas esetén ez utóbbi érték 88-ra csökken. Az üléselrendezés elég jól sikerült; a második ajtóval szemben egy hatalmas tánctér található, ahol egyidejűleg egy baba- és egy tolókocsit is el lehet helyezni, a másik tolókocsinak a második ajtó előtt, a jobboldalon van hely, továbbá van még egy kellően nagy peron a harmadik ajtóval szemben is. A dobogó nélküli ülések száma hét, az oldalra fordítottaké egy, hátrafelé pedig csak azok néznek, ahol indokolt volt, magyarán a kerékdoboknál, ez összesen 11 ülés. Ettől jobb utastér kialakítást a jelenlegi szabályok figyelembevételével nehezen lehetne alkotni, nyugodtan tekinthetne erre etalonként néhány hazai gyártó és közlekedési társaság is.

Idilli hangulat: sétáló emberek, biciklis és elektromos busz

Volvo Ocean Race ide, prototípus oda, a csuklós elektromos Volvókon (hasonlóan egyébként a város többi buszához) csak svéd nyelvű utastájékoztatás volt, a sofőr viszont természetesen folyékonyan beszél angolul, mint Skandináviában szinte mindenki. Próbáltam belőle kicsikarni némi infót elsősorban a hatótávolságra vonatkozóan, hiszen az elektromos buszoknál általában ez a kardinális kérdés, de akkor még annyira új volt a jármű, hogy gyakorlatilag semmi érdemi adattal nem tudott szolgálni. Állítólag egyébként akár 200 kilométert is képes egy feltöltéssel megtenni a típus, de ez ezen a speciális útvonalon messze nem volt kihasználva, hiszen egy kör körülbelül négy kilométer volt és a Volvo Ocean Race helyszínén kialakított végállomáson mindig leengedte a pantográfot néhány perc erejéig kicsit tölteni az akkumulátorokat. Ráadásul olyan komótosan vezetett, hogy egy öreg, vidéki volános sofőr is elégedetten csettintett volna: ritkán mutatott a kilométeróra 35–40-nél többet.

Június 25-től mindenesetre beáll mind a két új busz normál, menetrend szerinti forgalomba a 16-os vonalra, néhány hónap elteltével valószínűleg több adat áll majd rendelkezésre. A szóló elektromos 7900-asra egyébként már érkeztek megrendelések: Malmö tizenhármat, Trondheim (Norvégia) huszonötöt, Harrotage (UK) nyolcat, Differdange (Luxemburg) pedig négyet rendelt, ez utóbbiak egy évvel ezelőtt már forgalomba is álltak.

A képre kattintva galéria nyílik, ahol az utasteret is megmutatjuk!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek