Indiai Rafale-üzlet: csak a fele fele?

iho   ·   2015.04.13. 16:15
cim

Újabb fejezetéhez érkezett a több mint bonyolult francia–indiai harcigép-megállapodás eddig is viharos története. Mint erről korábban beszámoltunk, legutóbb az Aero India repülőszalonon bukkant elő friss konfliktus a régóta húzódó, elméletileg 20 milliárd dollár értékű tárgyalások kapcsán. Mégpedig azért, mert az indiai fél minél nagyobb részesedést szeretett volna megkapni a gyártótól az „érzékeny” digitális rendszerek, hajtóművek, a radar és egyebek technológiájából – ne felejtsük, a saját indiai harcigép-fejlesztés legfőbb buktatója például a megfelelő paramétereket teljesítő megbízható honi hajtómű hiánya volt. Miközben természetesen Új-Delhi körömszakadtáig küzdött az ár lefaragásáért, ráadásul mindezt úgy, hogy az Indiában legyártott gépekre is a Dassault vállaljon garanciát, amelyet a franciák viszont élesen elutasítottak.

Az eredeti tervek szerint 126 negyedik generációs Rafale került volna a kontinensnyi ország légierejéhez, majd újabb hírek szerint az üzlet gyakorlatilag ennek a mennyiségnek a felére csökkent volna. A most lezajlott francia–indiai csúcstalálkozón azonban már csak ennek is valamivel több, mint a felében állapodott meg a francia elnök és az indiai miniszterelnök: 36 gépre csökkent a fixen megrendelt állomány és húsz milliárdról hétmilliárdra az üzlet értéke. Ráadásul a franciák közlése szerint a példányokat egytől egyik Franciaországban gyártják.

Ugyanakkor lehetséges, India valamikor vásárol további gépeket is, de erre az első csomagra, amelynek leszállítása már két év múlva megkezdődik, a hatalmas országnak nagy szüksége van, mert légierejének jelentős része már az elavult kategóriába tartozik.

De ha csak a 36 gép marad a szerződésekben, ez ahhoz képest is mindenképp eredménynek mondható, hogy néhány hete Új-Delhi már azzal fenyegette a partnert, hogy a Rafale-beszerzést teljesen ejti, és a Dassault gépe helyett plusz mennyiségben vásárol az oroszoktól Szu-30-asokat, amelyek üzemeltetése körül egyébként az indiaiak ugyancsak kemény vitában állnak az oroszokkal is.

A francia félnek a Rafale indiai eladása, még ha csökkentett számban is, de nagyon fontos fejlemény. A kéthajtóműves, kiváló repülési tulajdonságokkal és igen fejlett fedélzeti rendszerekkel rendelkező, de a versenytársakhoz képest drága gépet eddig ugyanis, a prototípus első repülése, 1986(!) óta egészen mostanáig, csak a francia légierő és a haditengerészet rendelte meg és használja: néhány hónapja sikerült meglehetősen váratlanul eladni belőle Egyiptomnak 24 példányt.

Függőben van még az Emirátusok döntése, ugyancsak van esélye a Rafale-nak a malajziai tenderen, de például komoly veszteség volt, hogy a brazilok inkább a Gripent választották, nemcsak a beszerzési ár miatt, hanem mert az (egyhajtóműves) svéd harcigép egy órára eső üzemeltetési költsége durván az egyharmada a francia típusénak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek