Indóház az új évre

iho/vasút   ·   2012.12.06. 15:00
00


Címlaptörténetünk a magyar vasutakon is bizonyított Bombardier Traxx utódjával, az F140AC Last Mile sorozat- és becenevű géppel foglalkozik. Last Mile, azaz az utolsó mérföldig – az egyébként felsővezetékes üzemű mozdonyban egy kisegítő dízelgenerátor is helyet kapott, amelyhez a 400 literes üzemanyagtartály mintegy nyolcórányi gázolajtartalékkal szolgál. Valóban megvalósul hát a nem villamosított iparvágányok egy mozdonnyal kiszolgálása, az utolsó centiméterig. A típus első példánya a svájci BLS Cargónál kezdi szolgálatát.



V0, avagy miért is kellene minden tranzitvonatnak Budapesten keresztülhaladnia? Égető kérdés ez manapság, amikor a városon belüli vasúti személyszállítás egyre inkább újjáéled, és a piaci versenyben komoly hátrány érheti azt a szolgáltatót, amelynek pályáin esetleg órákon át vesztegelhet félreállítva egy-egy hosszú szerelvény. Az elkövetkező húsz év legnagyobb vasúti beruházása lesz ez a vonal, amelyhez az Európai Unió nyújt támogatást. Az építkezés még így is leghamarabb 2017-ben kezdődhet el.



Kisvasútbarátok Mekkája Szlovákia. A rovat négy vasútüzemet: a fekete-garamit, a hajdan összetartozó árvait és vihilovkait, valamint a pribílynai skanzen kisvasútját mutatja be. Mind a négy vonalon találkozhatunk magyar vonatkozású járművekkel is: gőz- és dízelmozdonyok, kocsik teszik még színesebbé az állományt.



Soha el nem készülő beruházásnak, feneketlen pénznyelő zsáknak tartották sokan és sokáig a budapesti négyes metrót. A 7,3 kilométer hosszú, a Kelenföldi pályaudvartól a Keletiig tartó vonalszakasz vágányépítése lassan befejezéséhez közeledik, az alagútban már próbaszerelvények is közlekedtek. A pályaépítés utolsó simításait, az alkalmazott nem mindennapi technológiákat mutatja be városi vasúti rovatunk.



Karácsonyra villanyvasutat – minden kisfiú álma a mai napig. Modellrovatunk egy igazán exkluzív mozdonyt, a Jägerndorfer GYSEV 470 501-esét, azaz a Sisi-mozdony H0 méretarányú modelljét mutatja be. A modellmozdony eredetije 2011 decemberében, épp egy éve gördült be ünnepélyes keretek közt a gödöllői királyi váró elé, tizenkét hónappal később a díszdobozos kicsi is kapható már, a gyártón kívül a GYSEV-nek és a dekorációt készítő Loc&More Kft.-nek köszönhetően.

Kapcsolódó hírek