Ismét be lehet lépni Magyarországra

MTI   ·   2013.02.14. 17:57

Rigó Csaba kormánymegbízott, Zala Megyei Védelmi Bizottság (ZMVB) elnöke közölte: az időjárási viszonyok javulásának, illetve a Vas megyei közlekedési helyzet kedvező alakulásának köszönhetően kora délutántól teljesen megszűnt a teherforgalmi korlátozás. Rédicsnél és Tornyiszentmiklósnál is szabadon közlekedhetnek a kamionok Magyarország irányába.

A 7,5 tonna össztömeget meghaladó teherjárművekre még szerda este elrendelt belépési korlátozást csütörtökön délben először részlegesen oldotta fel a ZMVB, kizárólag az M7-es autópályán Budapest irányába tartó forgalom számára.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a megyei rendőr-főkapitányság közölte: a korlátozás miatt Szlovéniában feltorlódott több száz kamion Tornyiszentmiklóstól rendőri felvezetéssel, húszas-harmincas konvojokban hajthatott végig az M7-es autópályán. A sztrádáról nem térhettek le, a lejárókban rendőrök irányították a forgalmat, hogy az északi irányba tartó járművek a tilalom teljes feloldásáig ne induljanak el a 75-ös és a 86-os főútvonal felé.

Eközben délután öt órától ismét beléphetnek Magyarországra a hét és fél tonnánál nehezebb teherjárművek a Győr-Moson-Sopron megyei átkelőkön - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője, Dobos Viktória hadnagy. Tájékoztatása szerint ugyanakkor ezek a járművek továbbra sem használhatják a 86-os számú főutat. Szerda este rendelte el mindkét korlátozást a megyei védelmi bizottság. Csütörtök déli tájékoztatás szerint öt átkelőnél kétszáznál is több kamion vesztegelt a belépési tilalom feloldását várva.

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Vasút Szállítmányozás Nagyvasút

Lengyel kamionokkal szállítják el az Eperjeske-Rendezőn rekedt orosz tehervagonokat

iho/vasút   ·   2024.04.08. 12:35

Az Ukrajna elleni támadás megindulásakor az Oroszországi Vasutak többezer vasúti teherkocsija rekedt külföldön, Magyarországon, a záhonyi átrakókörzetben körülbelül nyolcszáz. Tavaly nyári nagy elszállítási hullámuk után újra konvojban közlekednek a szétszerelt vagonokkal megrakott trélerek.