Újra kiírták a tendert a Comarnic-Brassó autópályára

iho   ·   2015.07.16. 14:36

Első fázisban az autópálya két végét versenyeztetik meg, ennek a szakasznak a legnehezebb a megépítése, mert teljes egészében hegyi terepen vezetne át.

A Román Autópályaépítő állami vállalat csütörtökön jelentette be, hogy a Bukarest-Brassó autópálya építésének megkezdésére nyílt közbeszerzést írt ki. A mintegy tíz kilométernyi autópálya értékét jelenleg 71 millió euróra becsülik.  A szerződést 72 hónap alatt kell teljesíteni, és teljes egészében a román állam finanszírozza. A pályázatok beküldésének határideje szeptember 2.

Múlt hónapban egyébként harmadszorra is meghiúsult a Brassó–Comarnic autópálya megépítésére vonatkozó koncessziós szerződés aláírása, miután a kijelölt konzorciumnak nem sikerült bankhitelt szereznie az építési költségek fedezésére.Az autópálya megépítését – a közbeszerzési értesítő szerint – állami forrásokból finanszírozzák, de a közlekedési mesterterv azt írja elő, hogy az állami mellett európai forrásokat és hiteleket is használnának.


* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek