Railpool: vegyünk még Traxxokat!

iho   ·   2014.06.27. 12:15
400px_railpool_traxx

A Railpool és a Bombardier között a napokban kötött keretszerződés alapján a járművek listaár szerinti összértéke 135 millió euró. A kontraktus lehetőséget biztosít további harminc mozdony lehívására is, 115 millió euró értékben. A kanadai gyártó ezen felül frissíti a Railpool jelenlegi Traxx-flottájának biztonsági rendszereit.

Az Interational Railway Journal arról ír, hogy a vasúti járművek bérbeadásával foglalkozó Railpool a Bombardier-mozdonyok többáramnemű (MS), valamint csak váltóáramos (AC) verzióiból is vásárol. Előbbieket a Lengyelországot Németországon keresztül Hollandiával összekötő, kelet-nyugati vasúti folyosón tervezik használni, míg a csak váltóáramról üzemelő gépek Németország, Svájc, Ausztria, Magyarország és Románia vasúthálózatán fognak közlekedni.

Harmincöt, last mile kivitelű Traxx érkezik a Railpoolhoz 2015–2016-ban<br>(forrás: Railway Gazette)

Az új Traxxok leginkább abban térnek majd el a vállalat által használt testvéreiktől, hogy alkalmazzák a „last mile” technológiát is rajtuk, azaz kisméretű dízelmotort és akkumulátorokat is beépítenek a villamosítatlan iparvágányokon való közlekedéshez. A járművek legnagyobb üzemi sebessége százhatvan kilométer per óra, mozgásuk a Bombardier Mitrac vontatási átalakítói segítségével történik, nemzetközi közlekedésüket az egységes európai vonatbefolyásolási rendszer (ETCS) fogja felügyelni.

A Bombardier Transportation mozdonyokért felelős részlegének elnöke, Ulrich Jochem elmondta, az új, innovatív mozdonyok megkönnyítik majd a vasúti szállítást a nemzetközi közlekedési folyosókon, továbbá minden eddiginél nagyobb üzemelési hatókört és rugalmasságot fognak biztosítani. A Railpool ügyvezető igazgatója, Torsten Lehnert hozzátette, a megállapodás által folytatódhat a Railpool és a Bombardier sikeres üzleti kapcsolata, valamint a már jól bevált Traxx-technológiát ajánlhatnak a bérlő cégek számára. A Bombardier-vel közösen új folyosókat keres a Railpool, valamint a meglévő gépeket is fejleszti, hogy a jövőben is megbízható partner lehessen az ügyfelek igényeinek kielégítésében.

Az új Railpool-Traxxok mozdonyszekrényei a Bombardier lengyelországi üzemében, Wroclawban épülnek majd meg, a forgóvázak Siegenből, a vontatási, vezérlési-, és vonatbefolyásolási részegységek Mannheimból, Hennigsdorfból, valamint a svédországi Vasterasból érkeznek, a készre szerelés pedig Kasselben történik. A gépek szállítása 2015 és 2016 során esedékes – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek