ITK Reform: a magyar Merci

iho/közút   ·   2017.12.14. 18:45
Mercedes_ITK_Reform_500LE_kicsi

Buszgyárat épít az ITK Holding Debrecenben – számoltunk be róla tavasszal, és gyorsan elszaladt ez a néhány hónap, hiszen a mai napon bemutatták az új üzemet és az új buszt is.

Az Intertanker új busza a Reform 500 LE nevet kapta, ami egyrészt arra utal, hogy ezzel szeretnék megreformálni az elavult magyar közforgalmú autóbuszállományt, másrészt idén ünnepeljük az 500. évfordulóját a reformációnak is, aminek éppen Debrecen volt az (egyik) fellegvára. Hogy-hogy nem, az 500 annak Mercedes gyártmányú járóképes alváznak a típusmegjelölésében is visszaköszön (OC 500 LE), amire a jármű épült, ezek után talán mindenki számára világossá válik, hogy miért úgy hívják az új debreceni buszt, ahogy.

Az új üzem rekord idő, mindössze hat hónap alatt készült el. Nem nagy, de a kezdeti időkben elég lesz

Bár a típus teljesen új, nem lehet azt mondani, hogy egy csetlő-bótló próbálkozásról van szó, hiszen a felépítményt az Ikarus Egyedi Autóbuszgyár több évtizedes tapasztalattal rendelkező kiváló mérnökei tervezték, így a főkonstruktőr Kozák Péter, a formatervező pedig Fodor Lóránt volt – akik nevéhez egyébként az E és F szériás Ikarusokon túl az S91 is köthető. Úgyis mondhatnánk, hogy ha még létezne a legendás gyár, akkor egy korszerűsített E94 valahogy így nézne ki.

A jármű talán legnagyobb hátránya, hogy Low Entry kivitel, magyarán csak az első két ajtónál alacsonypadlós, a harmadiknál már három lépcsőt kell megmászni, ráadásul itt csak egy felszállósávot lehetett kialakítani. Ezért persze a Mercedes a „bűnös”, hiszen teljesen alacsonypadlós alvázuk nincs, ebből kellett kihozni a magyar mérnököknek a maximumot, ami véleményünk szerint sikerült is, hiszen a belmagasság még itt is elfogadható, csak a leghátsó üléseknek csökken le, de ott viszont nagyon. Emiatt zsúfolt nagyvárosi forgalomban nem tartjuk ideálisnak ezt a járművet, de külvárosban, illetve helyközi vonalakon szinte tökéletes lehet.

Intertanker Reform 500 LE. A járóképes alváz a Mercedes-Benz spanyolországi gyárában készült, a felépítmény magyar fejlesztés és gyártás

Az alváz egyébként hagyományos szénacél (nem kell aggódni, a falvastagság miatt így is simán kibír 15–20 évet, vagy még többet is), a felépítmény rozsdamentes acél, a külső burkolati elemek pedig alumíniumból illetve műanyagból készültek, de néhány helyen (lámpafészek, szélvédő alatti rész, műszerfal), a karbonszálas műanyag is megjelent. Külön örömünkre szolgált, hogy ez a busz végre nem bilikék fényezést kapott, hanem egy kellemes törtfehér színt – ami egyébként több Ikarus EAG prototípuson is látható volt annak idején.

A beltér színválasztása szintén telitalálat: famintás padló, szálcsiszolt homokszínű oldalburkolat, natúr fém kapaszkodók, bordó ülések – üdítő volt végre valami egyedit látni. A világítás kívül-belül teljesen ledes megoldású (még a fényszóró is), ami az alacsony energiafogyasztást és szinte karbantartásmentes működést biztosít.

Szerencsére a vezetőtérben sem a „mindenből a legolcsóbbat” elv érvényesült, így például a kormánykerék multifunkciós, a mikrofon az ülés háttámlájába beépített, a napellenző rolók gombnyomással állíthatók, a saját fejlesztésű műszerfalon az analóg műszereken túl egy LCD monitor is helyet kapott.

A Low Entry kivitel városi forgalomban sajnos nem igazán nyerő, de ettől függetlenül az utastér rendkívül megnyerő

Az első Mercedes-Intertanker Reform 500 LE típusú busz tehát véleményünk szerint jól sikerült, de a fanyalgók se felejtsék el, hogy ez még egyelőre egy prototípus, valószínűleg számos apróbb-cseprőbb dolgon kell majd változtatni a tesztfutásokon szerzett tapasztalatok figyelembevételével. A második kocsi egy fél méterrel hosszabb, kétajtós helyközi kivitel lesz, illetve jövőre még egy középmagas padlószintű intercity busz bemutatására is van esély – természetesen továbbra is a Mercedes-Benz lesz a partner. A későbbiekben várhatóan a mini, a midi, a turista és az elektromos buszok is megjelennek a palettán, de teljesen alacsonypadlós Reform busz úgy néz ki, hogy nem lesz, ebben a kategóriában továbbra is a Conectót ajánlja a Mercedes.

Valószínűleg sokan dolgoznának örömmel ezen a munkahelyen – a képre kattintva galéria nyílik!

Nem elfelejtendő, hogy az Intertanker jelenleg Debrecenben és Budapesten is üzemeltet buszokat, ezek egy részének cseréje pedig hamarosan aktuális kérdéssé válik, és a legjobb eséllyel nyilván a saját buszuk indul majd, így a könnyen lendületet kaphat a gyártás felfuttatása...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek