Itt a gyorspótjegybérlet

iho   ·   2013.05.14. 12:14

A gyorspótjegyes áremelés negatív kommunikációs hatását hétfőn két minisztériumi bejelentés is enyhíteni volt hivatott. Fónagy János parlamenti államtitkár az Országgyűlésben jelentette be, hogy 15, alacsonyabb minőségűnek nyilvánított vonal járataira júniustól 15 százalékkal olcsóbb lesz a jegy. Az érintett vonalakról heteken belül döntenek.

A másik változást Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár nevéhez kötötte a sajtó, de a fejleményt nem sikerült pontosan közölni: annyi kiderült, hogy bérletről, gyerekekről és nyugdíjasokról volt szó. Az ihónak keddre a MÁV-Start illetékeseivel sikerült tisztáznia, de a gyorspótjegyet bevezető szaktárca (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) egy gyorspót-sajtótájékoztatót is összehívott.

A lényeg: azokról van szó, akik a nem feláras vonatokon ingyen utaznak. Vagyis a 65 évet elért európai polgárokról illetve a hat év alatti kisgyermekekről. Nekik alapjegyet nem kell ugyan váltaniuk, ám a kijelölt gyors- és sebesvonatokra pótjegyet igen. (Ahogy egyébként az IC-kre is.) A tarifaváltoztatás ezen eleme politikai reakciókat is kiváltott, a hétfői bejelentés szerint itt enyhülnek e terhek. Az érdekeltek számára egy hónapig érvényes pótbérlet vásárolható 1500 forintért, amellyel korlátlanul lehet utazni az érintett járatokon is, így nem kell pótjegyet váltani, minden utazás előtt beállni a sorba.

A meglehetősen bonyolult, septiben, a tarifaváltozások bejelentésére előírt határidőt be nem tartva bevezetett gyorspótjegyrendszer bizonyára számos kétes esetet eredményez majd. Ezért augusztusig a MÁV-Start nem bünteti azt, akinek kellene, de nincs pótjegye, magyarán a pótjegy addig pótdíj nélkül megvásárolható a jegyvizsgálótól.

A minisztérium lehetővé teszi, amit a vasúttársaság már régóta kér, hogy az otthon nyomtatott jegyre adhasson kedvezményt: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint legkésőbb július 1-től ezek a jegyek három százalékkal olcsóbbak.

Kapcsolódó hírek