Jegyáremelés jön a BKK-nál

iho   ·   2023.07.21. 09:55
cms-nys_8541

Az egy útra szóló jegyek árai jelentősen nőnek szeptember 1-étől a fővárosban, a bérletekhez nem nyúl a társaság.

Az állami szolgáltatók után BKK is árat emel: a vonaljegy 450 forintba, a fedélzeti (járművön vásárolt) vonaljegy 600 forintba, a gyűjtőjegy 4000 forintba kerül majd szeptember 1-jétől. A bérletek ára ugyanakkor nem változik, így mostantól még inkább megéri havi, negyedéves vagy éves bérletet vásárolni. A felnőtt 30 napos bérlet továbbra is 9500 forint, a diákbérlet pedig 3450 forintba kerül, vagyis ennyi pénzért lehet egy hónapon át korlátlanul utazni.

A BKK közleményében kiemeli: Az elmúlt évek gazdasági folyamatai, az energiaárak drasztikus emelkedése és az általános infláció miatt, a legtöbb kereskedő és szolgáltató után a BKK is kénytelen változtatni egyes termékek árán a megszokott színvonalú kiszolgálás, illetve a további fejlesztések érdekében. A közlekedési társaság számára ugyanakkor továbbra is kiemelt jelentőségű a törzsutasok megbecsülése és számuk növelése, ezért a bérletek ára nem változik.

Bár a járvány vége óta egyre többen térnek vissza a közösségi közlekedéshez, összességében jelentősen csökkent a BKK jegyárbevétele az elmúlt négy évben. 2022 végére 16 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2019-ben, miközben az energiaárak növekedésével és az általános inflációval a kiadások drasztikusan emelkedtek. A fenntartó Fővárosra egyre magasabb teher hárul, összesen 60 milliárd forinttal került többe a Fővárosnak a közösségi közlekedés, mint 7 évvel ezelőtt.

A BKK szerint mindezek ellenére az elmúlt egy évben 285 új busz és 48 troli érkezett, befejeződött az M3-as metróvonal felújítása, elindult a BudapestGO applikáció, amelynek szolgáltatásai folyamatosan bővülnek.

(fotó: BKK.hu)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek