Jövőre döntenek az M0 nyomvonaláról

iho   ·   2013.02.06. 10:31

Az index.hu információi szerint legkésőbb jövő év végéig hoznak döntést a körgyűrű nyugati szektorának (a 11-es főúttól a 10-es főút érintésével az M1-es autópályáig vezető) útvonaláról. Az összesen 25 kilométer hosszú szakasz az M3–M1 irányú forgalomnak a jelenleginél 30-35 kilométerrel rövidebb útvonalat adna.

Az Index kérdésére az állami sztrádaberuházó NIF Zrt. azt közölte: „a nyugati szektor Natura 2000 területeket érint, ezért több nyomvonal vizsgálata folyik”, és hozzátették: „a nyomvonal kijelölése 2014 második félévében megtörténik, ezt követően elindulhat az előkészítés és az engedélyeztetés”. A beruházás ütemezése szerint a 2014–2020-as uniós költségvetési időszakban épülne meg a nyugati szektor első szakasza.

Kapcsolódó hírek