Juhok a síneken: a juhász volt a hibás

iho/vasút   ·   2012.09.13. 13:52

Csütörtökön délelőtt egy Debrecen irányából Nyíregyháza felé közlekedő tehervonat egy juhnyáj közé hajtott – közölte a Hajdú.online.

A baleset következtében két arra közlekedő személyvonat is megállásra kényszerült, így a vasúti forgalom az érintett szakaszon hosszabban leállt.

A balesetet követően, a sínpálya érintett szakaszán a helyszínelés még tartott, de a vasúti forgalom Nyíregyháza és Debrecen között egy másik sínpáron 20 km/h-s sebességkorlátozás mellett lassan elindult, majd egy óra után helyreállt mindkét vágányon.

Az elsődleges adatok szerint a balesetet a juhokat tilos helyre terelő 49 éves balkányi juhász idézte elő, aki ellen a rendőrség gondatlanságból elkövetett, a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított nyomozást.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivőjének korábbi tájékoztatása szerint a balesetben húsz-harminc állat pusztult el.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

A 106-os vonal és a gyanúper

iho.hu   ·   2025.10.22. 16:00

A Debrecen és Nagykereki közötti 106-os számú vasútvonal esetében még nyomokban sem lelhető fel a vonatforgalom felfüggesztésének a szabványos eljárást követő szándéka, ezért van ok jócskán a gyanakvásra. Slusszpoén az írás végén!

Vasút Nagyvasút

106-os vonal: a vasút mint zavaró tényező

Károly Szabolcs   ·   2025.10.18. 12:00

Október 18-án késő este jó időre, ha nem végleg elmennek az utolsó vonatok az ország egyik legjelentősebb vicinálisán, Debrecenből Nagykerekibe és vissza. A repülőtér és az akkumulátorgyár terjeszkedésének útjában álló vasút a tervek szerint új nyomvonalat kap – majd egyszer...