Készül az első óriás Japánnak, elkészült a Qatar 380-asa

iho   ·   2014.02.28. 16:45
skymark_cim

A japán Skymark Airlines első A380-as repülőgépe a szerkezeti összeszerelést követően saját futóin gördülve tette meg első útját a toulouse-i végső összeszerelő szalagig, adja hírül a gyártó közleménye.

A „30. álláson” általános teszteket végeznek a Skymark Airlines első A380 gépén, ellenőrzik az elektromos és hidraulikus rendszereket, a mozgó alkatrészeket, a futóműveket és az üzemanyagtartályokat. Ekkor szerelik be a repülőgép négy Rolls-Royce Trent 900 márkájú hajtóművét is.

(fotó: Airbus)

A Skymark Airlines Japán harmadik legnagyobb, gyorsan növekvő légitársasága, amely a közelmúltban hat A380 repülőgépre adott le megrendelést. Ezzel a Skymark lesz az első japán légitársaság, amely A380-as repülőgépeket üzemeltet.

A Skymark úgy tervezi, hogy az A380-as gépeket nemzetközi közlekedési főútvonalakon használja majd, elsősorban amerikai célállomások és a tokiói Narita között.

Közben elkészült a Qatar első A380-asa is, amelyet korábban Toulouse-ból Hamburgba repültek át festésre és belső berendezésre. A légitársaság vezérigazgatója, Akbar Al Baker ugyanakkor a Flightglobalnak úgy nyilatkozott, hogy ezt és a következő két óriás utasszállítót a korábban tervezett áprilisi és májusi időpont helyett júniusban veszi csak át a dohai cég. Az új óriásokat először a londoni és párizsi járatokon repültetik majd.

(fotók: Flightglobal)

A halasztást Al Baker az új repülőtér megnyitásának csúszásával magyarázta. Mint arról többször beszámoltunk, a most használt dohai légikikötőtől néhány kilométerre keletre, egy mesterséges félszigetre épült Hamad International már 2012-ben meg kellett volna, hogy nyíljon, de a tavalyi kezdést is elhalasztották, mert a beruházó komoly konfliktusba került egyes munkák elvégzése kapcsán a kivitelezővel.

Az A380-asokat azonban az évente több mint húszmillió utast kiszolgáló régi repülőtéren egyszerűen nem lehet kezelni, erre nincsenek kialakítva a kétszintes óriásgép fogadásához szükséges különleges utashídrendszerek, és a pályája sem elég hosszú: az új repülőtéren azonban mindkét pálya bőven négy kilométer feletti, 4250, illetve 4850 méter hosszúak, így a legnagyobb hőségben is teljes terheléssel szállhatnak fel róluk az óriásgépek.

Al Baker szavai szerint azonban most végre biztosnak látszik, hogy idén a második negyedévben átadják a repülőteret, de a Qatar reptérkezelőként a „soft opening” politikáját követi, vagyis óvatosan és részlegesen kerül át a forgalom a régiről. Az biztos, hogy júniusra működnie kell, egyrészt ezt jelzi a 380-asok átvételének időpontja, másrészt júniusban Doha lesz a házigazdája a IATA éves közgyűlésének, és ezt a jelentős nemzetközi eseményt már az új légikikötő használatával tervezik lebonyolítani.

A Qatar egyébként minden eddiginél pompásabb megjelenést produkál nyáron, az idei legjelentősebb légiipari kiállításon: Farnborough-ban a légitársaság színeiben ott lesz majd (és lehet, hogy a korábbi alkalomnak megfelelően repül is) a Qatar egyik Boeing 787-ese, ugyancsak a légitársaság színeiben mutatkozik be egy sharkletes A320-as, és megintcsak részben Qatar-festéssel jön és repül majd az MSN4 sorozatszámú A350-es prototípus is, ugyanis az új Airbus-konstrukció kibocsátó légitársasága a Qatar Airways lesz.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek