Kigördült a Beluga XL: a derűs óriáscet bemutatkozik

iho   ·   2018.06.29. 11:15
roll_cim
Az Airbus hatalmas új szállítógépének első példánya kigördült a Toulouse-i festőhangárból, és ezzel az is kiderült, mire szavazott a gyártó húszezer alkalmazottja: hat változat közül választották ki a mosolygó Belugát.

A vidám Fehér Delfin egyike lesz az Airbus új szállítógépeinek, amelyek a különböző gyártóhelyek között viszik a kész szárnyakat, törzs-szelvényeket, egyéb részegységeket összeszerelésre. Összesen öt ilyen gép legyártását tervezik, amelyek még éveken át együtt repülnek, majd később lassan átveszik az eddigi Belugák szerepét, és persze külső megrendelésre is szállítanak túlméretes rakományt.

Az eddigi Super Transportereket a cég rég típusára alapozták, ma már nem gyártott A300-600-asaiból alakították ki őket úgy, hogy a rakodótér az alacsonyabbra helyezett pilótafülke fölött nyílik, és egy megfelelő dokkolórendszerrel kapcsolódik az összeszerelő sorokhoz, vagy azokhoz a speciális járművekhez, amelyekkel a nagyobb darabokat a csarnokba viszik. Ezeknek a gépeknek – szintén öt van belőlük – 1994-ben kezdődött a karrierje.

Az új Extra Large vagyis XL Belugák alapgépe a nagyobb teherbírású, erősebb, jobb hatótávolsággal rendelkező népszerű utasszállító típus, a ma is intenzív gyártásban lévő A330-as, annak is a 200-as változata. A kapacitás bővülésére jellemző, hogy az XL az eddigiekkel szemben nem egy, hanem egyszerre két A350-es szárnyat vihet (Broughtonból Toulouse-ba), a maximális teherbírását hat tonnával sikerült növelni 53 tonnára, a maximális felszálló tömeg 227 tonna. Az elsősorban kompozit-építésű rakodótár legnagyobb átmérője nem kevesebb mint 8,8 méter, a hossza az ST-hez képest négy és fél méterrel nőtt. Teljes terheléssel az XL több mint négyezer kilométert repülhet.

A nagy dudor áramlási hatásai miatt ezen a gépen is kisebb függőleges felületeket szerelnek a vízszintes vezérsík két végére, plusz még két plusz felület javítja a gép iránytartását a farokrész alatt.

Hogy mennyire szükség van ezekre a hatalmas jószágokra, arra jellemző adat, hogy a jelenlegi ötös flotta gépei napi átlag öt fuvart repülnek, a hét hat napján. A régiek kivonását ezért tervezik csak 2021-től, miközben az első XL első repülése még idén nyárra várható, és a tesztidőszak után jövőre már befogják a napi ingázásba. Mint ezt külső kommentárok jelzik, elsősorban a keskenytörzsű Airbusok iránti hatalmas igény teszi feltétlenül szükségessé, hogy a gépek nagyobb számban és többet legyenek a levegőben.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.