Kínai autonóm transzferbuszok Leuvenben, továbbra is sofőrrel a fedélzeten
A belga település belvárosában fél év próbaidőszak után utasokat is szállíthatnak a kínai WeRide Robobusai.
Leuvenben 2025 szeptembere óta közlekednek önvezető transzferbuszok. A közlekedési szektorban betöltött összetett jellege miatt egy ilyen horderejű projekt Belgiumban elsőként valósult meg, méghozzá szélesebb körű európai együttműködés részeként, az EIT Urban Mobility finanszírozása jóvoltából.
A WeRide mérnökei először a szoftvert programozták fel a két járműben. Ezután a leuveni De Lijn buszvezetőinek irányításával, kamerarendszer és radartechnológia segítségével feltérképezték a városközpontot. Miután felismerték a forgalmi mintákat és elegendő tesztkilométert tettek meg, néhány hete utasok is igénybe vehetik a buszokat, amelyek elérik az önvezető képesség SAE 4-es szintjét. Azaz a rendszer a környezet érzékelésével és navigációval kezeli a vezetési feladatokat, nem szükséges közvetlen felügyelet, amíg a rendszer aktív, a vezető mással is foglalkozhat, ugyanakkor csak előre meghatározott területeken vagy útvonalakon alkalmazható, továbbá amint eléri működési korlátait, biztonságosan megáll, anélkül, hogy a vezetőnek be kellene avatkoznia.
Leuven autonóm shuttlebuszain minden járaton buszvezető teljesít szolgálatot.

A kínai, kantoni székhelyű önvezető technológiai vállalatot, a WeRide-ot 2017-ben alapították. A Leuvenben forgalomba állított WeRide Robobusokat a Yutong buszgyártóval együttműködve fejlesztették ki. A járművek nyolc utast szállíthatnak, húsz nagyteljesítményű érzékelőtől kapnak információkat a környezetről, és minden megállónál automatikusan megállnak. Az utasoknak a biztonsági övet be kell kapcsolniuk. Az utazáshoz előre, digitálisan kell regisztrálni, illetve meg kell vásárolni a sztenderd jegyet SMS-ben vagy a De Lijn Ticket alkalmazáson keresztül. A buszon nem lehet a viteldíjat kiegyenlíteni.
A projektben közre- és együttműködtek: De Lijn (Leuven közösségi közlekedés szolgáltatója), Brussel Mobiliteit, MIVB/STIB, LETEC, WeRide (a Renault Csoport támogatásával), EIT Urban Mobility, a flamand kormány Mobilitási és Közmunkaügyi Minisztériuma, továbbá a belga szövetségi kormány Mobilitási és Közlekedési Szakszolgálata.
(fotó: De Lijn)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!