Komolyan gondolja a MÁV-Start a következő hetven IC+-t

Károly Szabolcs   ·   2018.02.26. 18:45
400px_icplusz16

A 2012–2013 során a MÁV-Start Zrt. által házon belül megépített, majd 2013-ban és 2014-ben többször is átadott két prototípus IC+-kocsit követő húszas sorozaton ha lassan is, de dolgoznak az évek óta elhavazott Szolnoki Járműjavítóban. Ahogy a vasúttársaságról sokaknak a késés jut eszükbe elsőre, a járműgyártási projekt is erre a sorsra jutott, egyre nagyobb restanciát gyűjt össze: a tervek szerint eredetileg 2013-ban indult volna a sorozatgyártás, ami végül csak tavaly kezdődhetett meg.

2017 végén „IC+ 70 sorozatgyártási projekt” elnevezéssel elindult egy újabb, összesen hetven (harmincöt többcélú teres, valamint harmincöt másodosztályú), a TSI követelményrendszert kielégítő kocsira szóló beruházás – az állami finanszírozási terv eredetileg százzal számolt. A projekthez az első, nyílt közbeszerzési pályázatok decemberben jelentek meg: száznegyven forgóváz vásárlására 7,7 milliárd forintot, harmincöt rokkantemelő liftre pedig 415 milliót szánnának.

Még az első húsz, sorozatgyártású IC+-ok közül sem készült el egy sem, de a MÁV-Start már a következő hetven megépítését készíti elő. Kérdés, mikorra és mennyiből készülhetnek el a kocsik, figyelembe véve az első két prototípus jármű többéves késését, a sorozatgyártás restanciáját, valamint az eredetileg száz kocsira tervezett büdzsét (fotók: Vörös Attila)

Az idei év kezdetével aztán megindult a közbeszerzés-cunami. A MÁV-Start a többcélú teres kocsikhoz nettó 440 ezer 888 euróért (138 millió forintért) harmincöt készlet utastéri asztalt, nettó 549 ezer 924 euróért (172 millió forintért) harmincöt készlet poggyásztartót, nettó 60 millió 345 ezer forintért harmincöt készlet, extrudált alumíniumból készülő utastéri légcsatorna-burkolatot, nettó 72,8 millióért szintén harmincöt készlet járműablakot és járműüveget, nettó 441 millió 175 ezerért műanyag burkolatokat és műanyag elemeket, továbbá nettó 178 ezer 958 euróért (56 millió forintért) hetven belső utastéri átjáróajtót, valamint az ahhoz tartozó vezérlőelektronikát vásárolna.

A teljes hetvenkocsis flottához számos alkatrészcsomagra van még azonban szükség. Nettó 364 ezer 583 euróért (114 millió forintért) hetven készlet tűzjelző berendezést szereznének be. Vezetékekre, kábelekre (csökkentett falvastagságú, 600/1000 voltos, többerű vezetékek; 600/1000 voltos, egyerű vezetékek; fűtési fővezeték 3600 voltos vezetékei; csökkentett falvastagságú 300/500 voltos vezetékek; UIC- és adatbusz-vezetékek) nettó 297 millió 710 ezer forintot, a vezetékek, kábelek kiegészítő alkatrészeire (flexibilis műanyag és fém védőcsövek, kábelcsatornák, kötéstechnikai termékek, zsugorcsövek, rögzítéstechnikai elemek) pedig nettó 2 millió 258 ezer 439 eurót (706 millió forintot) költenének. Schaltbau speciális járművillamossági anyagokra nettó 154  millió 187 ezer forintot, padlószőnyegekre nettó 465 ezer 321 eurót (146 millió forintot), hetven készlet több feszültségrendszerű statikus energiaellátó berendezésre 5 millió 160 ezer 256 eurót (1 milliárd 614 millió forintot), százöt egység vákuumos WC-berendezésre – a többcélú teres kocsikba járművenként egy, az első- és másodosztályúakba kettő kerül majd – 573 ezer 125 eurót (180 millió forintot), hetven készlet központi diagnosztikai rendszerre pedig 163 millió 870 ezer forintot szánnának.

Igencsak nyögvenyelősen és izzadságszagúan halad az állami, manufakturálisan előállított kocsik megépítése

Emlékeztetőül: A tervezett száz kocsi gyártásához a kormány eredetileg harmincmilliárd forintot különített el. A szükséges tőke egy részét a MÁV-Start az államtól mint a közszolgáltatás megrendelőjétől a 2012–2013. évekből elmaradt 15 milliárd 227 millió forint személyszállítási költségtérítésből fedezte, ennek érdekében a projekthez a 2016-os évre elkülönített 2 milliárd 264 millió forinton kívül 2016. május végéig további 1 milliárd 736 milliót biztosítottak, valamint a kormány javaslata alapján a 2017–2018-as központi költségvetésből előbbi évben hat, utóbbiban 5 milliárd 227 milliós keretet terveznek rendelkezésre bocsátani. A 2018–19-es költségvetés újabb 14 milliárd 700 milliós – évre vetítve 4 milliárd 773 millió, valamint kereken tízmilliárdos – keretet különítene el a további járművek előállítására. Ha azonban száz helyett csak hetven kocsi gyártásával számolnak, a rendelkezésre bocsátott állami pénz pedig ugyanannyi marad, az mindenképp az egy járműre eső költség jelentős növekedését fogja tükrözni.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek