Korai volt az öröm

Joó Ferenc   ·   2018.10.20. 18:30
rhein-kudarc-400

Azt hittük, hogy vasárnapi örömódákat zengünk majd, helyette csak egy kudarcba fulladt kísérletről tudunk beszámolni, ami a Der Rhein nevű, 1852-ben elsüllyedt gőzmozdony tervezett kiemelését illeti. Hiába voltak a csúcsmodern műszerek, hiába volt egyértelmű a hatméteres vastárgyat jelző szonárjel, a helyszínen végül is csak köveket találtak.

Már minden meg volt szervezve: lelátó a helyszínen a nézőknek, élő adás az interneten, huszonöt évre szóló bérleti szerződés az egyik múzeummal, félmillió eurós adakozás főleg vállalkozásoktól. Ki is vonultak augusztus utolsó napján a műveletet elkezdeni, megépítették a gátat, hogy mögötte kitermelhessék az üledéket. Október másodikán aztán elkezdtek ásni és jött a hidegzuhany: a megadott helyszínen nem találtak semmit.

Az ásás helyszíne a levegőből (fotó: Pressestelle, Bartenbach AG)

Most persze lehet mutogatni a freiburgi egyetem professzorára, hogy nem voltak megfelelők a mérések, de ő is csak a műszerekre hagyatkozott. A technológia ezúttal hamis jelet adott (vagy rosszul értelmezték az anomáliákat), a százhatvanhat éve egy uszályról a viharos Rajnába elsüllyedt, szintén a folyó (Rhein) nevét viselő mozdony hullámsírjának helyszíne így egyelőre rejtély marad. A legidősebb német mozdony lehetett volna, így viszont a kilenc évvel fiatalabb Muldenthal viselheti továbbra is ezt a megtisztelő címet.

Hogy hogyan tovább? Ezt még senki sem tudja. Horst Müller nyugalmazott mozdonyvezető, aki az egész mozdonykutató munkát több évtizede elindította, bizonyára nem adja fel, és lehetőségeihez mérten folytatja a keresést. A gondot az jelenti, hogy a Rajnát szabályozták és az elsüllyedés eredeti helyszínét már nem lehet pontosan beazonosítani. Valószínűsíthető, hogy a mozdony azon a környéken van, ahol most ásni kezdtek, lehet, hogy csupán pár méterrel arrébb.

A Der Rhein mozdony rajza (forrás: swr.de)

A pontos helyszín meghatározására viszont másfajta műszerek kellenek majd, mint amit eddig használtak. Hogy milyen mérőeszköz és hol található ilyen, no és mennyibe kerül, az talány. Már a mostani geomágneses mérések elvégzéséhez is hét évet kellett várni, hogy megfelelő legyen a Rajna vízszintje. Egy biztos: vasárnap nem emelik ki a mozdonyt, így nyugodtan kereshetünk magunknak más programot az élő közvetítés nézése helyett, például szívesen várják a látogatókat a Temofeszt kiállítói a Vasúttörténeti Parkban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Kisvasút Vasút

Kisvasúttal a budai hegyekbe!

MÁV/iho   ·   2024.03.27. 18:00

A budapesti Gyermekvasút a hosszúhétvégén is várja a kirándulókat: a vonatok 40–50 percenként indulnak a végállomásokról. A tavaszi szünetben nosztalgiavonatok is közlekednek: a gőzösön kívül forgalomba áll a lillafüredi motorkocsi és a C50-es kismozdony is.