Korlátozott fly-by-wire az új Boeing 737-esen?

iho/repülés   ·   2011.09.01. 09:50
K65420-3cim_1

Minimális változtatásokkal szeretné „megúszni” a Boeing a Max család beindítását, miközben valóban maximális üzemiköltség-csökkentést szeretne elérni az újrahajtóművezett 737-esekkel. A Boeing kereskedelmi repülőgépekkel foglalkozó főnöke, Jim Albaugh legfrissebb nyilatkozatában azt mondta: szeretnék erősen behatárolni az új hajtóműre való áttéréshez szükséges módosítások körét.

A Boeing új segédhajtóművet is (APU) szerel majd a gépbe új farokkúppal, ami számottevően csökkenti a légellenállást. Ugyancsak módosítják a fékszárnyak felfüggesztését, viszont nem változtatnak sokat a pilótafülkén. Albaugh hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az új változat megtartsa kompatibilitását az NG-sorozattal. „A vásárlóink azt mondták, ne nyúljunk a pilótafülkéhez, és mi így is teszünk majd” – mondta az elnök-vezérigazgató.

Mindennek következtében a Boeing arra számít, hogy nem lesz túl hosszú és bonyolult a hatósági engedélyeztetés. A Szövetségi Légügyi Hivatallal folytatott eddigi tárgyalások nyomán Albaugh azt reméli, hogy a típusengedély gyakorlatilag csak az új hajtóművet érinti majd.

Ugyanakkor, ami viszont nagyon fontos változás, a Boeing a hatvanas évek óta gyártott és alakított 737-es gépcsalád esetében először vezeti be, ha csak részlegesen is, az úgynevezett „korlátozott fly-by-wire rendszert”. De ezügyben az iparágon belül is csak találgatások hallatszanak, hogy valójában mit akar a Boeing a 737-esen számítógépes repülésvezérléssel megoldani úgy, hogy elkerülje az ehhez viszont nagyonis szükséges hosszadalmas és bonyolult engedélyeztetési eljárást. Feltételezések szerint az áramlásrontók, a spoilerek vezérlését akarják az amerikaiak így megoldani.

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság

Leáll a Boeing rentoni üzeme

iho/repülés   ·   2024.01.25. 15:00

Szokatlanul őszinte és világos útmutatást adott az FAA, az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala a Boeingnek arról, az utóbbi idők fejleményei után mi a teendője – a repülőgépgyártó hosszú rehabilitációs folyamat előtt áll.