Közlekedéspolitikai csúcsüzem Brüsszelben: hogyan fejlesszük a multimodális jegyértékesítést?

MÁV/iho   ·   2024.04.05. 08:05
00_jegykiadas

Vasútszakmai szervezetek vezető testületi ülése, közlekedési miniszterek nem hivatalos találkozója és a belga elnökség támogatásával rendezett szakmai konferencia – egyebek mellett ezeknek a közlekedéspolitikai eseményeknek ad helyszínt a héten a belga főváros. Magyarországot – mások mellett – Pafféri Zoltán, a magyar vasúttársaság vezérigazgatója, a MÁV–Volán-csoport vezetője képviselte a szakmai eszmecseréken, amiknek legfontosabb témája az európai közlekedési hálózat jövője és fejlesztési lehetőségei.

Több, önmagában is jelentős közlekedési és mobilitáspolitikai eseménynek is helyszínt ad a héten a belga főváros. Április 4-én Brüsszelben tartotta soron következő ülését az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közösségének Vezető Bizottsága és a Nemzetközi Vasútegylet Európai Vezető Bizottsága, de ugyancsak erre az időszakra időzítette a soros, belga elnökség a tagállami közlekedési miniszterek nem hivatalos találkozóját. Mindezzel párhuzamosan pedig az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatósága szintén ezen a héten tartja a Connecting Europe Days című konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb szabású EU-s vonatkozású szakmai rendezvénye, amelyre a tagállamok mellett a nyugati-balkáni térség országaiból, valamint Ukrajnából, Moldovából és Grúziából is érkeztek szakemberek.

A miniszteri találkozó első napja jórészt a vasúti közlekedésről, egyebek mellett az éjszakai vonatközlekedés és a multimodális jegyértékesítés fejlesztésének kérdéseiről szólt, így annak esti, kötetlen találkozójára az európai vasúttársaságok vezetői is meghívást kaptak.

Hazánkat Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója, a MÁV–Volán-csoport vezetője képviselte, aki egyúttal a vasúti érdekképviseletek csütörtöki ülésein is részt vett. A magyar vasúttársaság vezetője a szakmai csúcstalálkozón tartott beszédében hangsúlyozta:

„Az európai – közte a magyar – gazdaság fejlődéséhez ma újra nélkülözhetetlen a vasút. Ezért egyszerre nemzeti és összeurópai érdek a vasút fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges források biztosítása nemcsak közösségi, de tagállami szinten is. Minden, a vasútra fordított forrás, sokszorosan megtérül gazdasági és társadalmi haszonban is. A vasút ezért most újra az egyik legjobb befektetés Európának.”

A CER Vezető Bizottsága legközelebb július elején Budapesten tartja ülését az évente megrendezendő európai vasúti vezérigazgatók csúcstalálkozójának margóján.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Kisvasút Városi vasút Autóbuszközlekedés

Titkos bunker Veszprémben, 150 éves fűtőház Miskolcon, vasúti magángyűjtemény Kelebián, nosztalgiabuszok Hatvanban: ha Múzeumok Éjszakája, akkor MÁV–Volán-csoport is!

MÁV/iho   ·   2024.06.19. 16:10

Június 22-én az ország számos pontján várják érdekes programokkal a látogatókat: a MÁV–Volán-csoport idén is aktív résztvevője a rendezvénynek, tizenkilenc településen, összesen huszonegy helyszín tart nyitva az érdeklődők előtt jövő szombat éjszaka.