Látvány vagy beruházás?

iho   ·   2014.09.22. 08:45
00kicsi

Kampány van, ez nem vitás. Az önkormányzati választásokig már csak három hét van hátra, Csárdi Antal, a Lehet más a politika (LMP) főpolgármester-jelöltje sajtótájékoztatóján a budapesti közösségi közlekedés néhány elemét is említette, az elhangzottakat a BKK hivatalos nyilatkozatban cáfolta.

Kirakatberuházásként említette az ellenzéki zöld párt jelöltje az 1-es villamos meghosszabbítását (és teljes szakaszának felújítását is). Környezetvédők már többször felemelték a szavukat az Etele úti hosszabbítás tervei ellen, mondván: sokkal több fát kell kivágni az egyelőre még csak rajzasztalon létező folytatás érdekében, mint amennyit a város levegőjének minősége a kötöttpályás, környezetbarát közlekedéssel nyerne – Gajárszki Áron, az LMP XI. kerületi jelöltje pont ezt emelte ki a sajtótájékoztatón.

Nemcsak hosszabbítás: pályafelújítás is zajlik az 1-es villamos vonalán<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

A dugódíj küszöbön álló bevezetéséhez Csárdi Antal mindenképp fontosnak tartotta a P+R parkolók, továbbá a kisegítő infrastruktúra kiépítését, valamint az elektronikus, időalapú tömegközlekedési jegyrendszer bevezetését is.

A BKK válaszában kiemelte: a tarifa- és jegyrendszer reformjával az LMP nyitott kapukat dönget, az új jegykiadó automaták 2014 májusában elkezdett kihelyezése, továbbá az ügyfélpontok kialakítása ennek a rendszernek a legelső eleme, a teljes elektronikus jegyrendszer tendereztetése az utolsó fázisban van. Az új tarifarendszer igazságosabb lesz, otthonról interneten, vagy mobiltelefonon is feltölthető kártyákkal, a metró és a HÉV állomásain beléptetőkapukkal.

A jegyautomaták kihelyezése az új tarifarendszer első eleme<br>(forrás: a BKK Facebook-oldala)

Az 1-es villamos hosszabbítása a budapestieknek régi igénye, az elvi lehetőség már a Rákóczi híd 1995-ös átadása után megnyílt a hosszabbítás előtt. A BKK emlékeztet: a hosszabbításon kívül a teljes villamosvonal felújítása is zajlik, ami semmiképp sem tekinthető látványberuházásnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek