Leállt a felújított horvát MiG-21-es hajtóműve

MTI   ·   2014.07.09. 19:22

Nehézségekbe ütközik a horvát légierő harci gépeinek felújítása: a feladattal megbízott ukrán cég késlekedik a MiG-21-esek korszerűsítésével, a modernizált néhány gép egyike pedig kishíján lezuhant horvátországi tesztrepülés közben - írta az Index.hr horvát internetes portál szerdán.

A néhány héttel ezelőtt történt, a hatóságok által eddig titokban tartott esetről szerdán sajtótájékoztatón számolt be Viktor Koprivnjak, a védelmi miniszter helyettese, Branko Pribolsan, a horvát Közbeszerzési Hatóság vezetője és Ivan Selak pilóta, akinek sikerült földre tennie a meghibásodott gépet.

Értesülések szerint a horvát légierő 12 MiG-21-esének modernizációját az ukrán Ukrspetsexport cég 19,3 millió dollárért végzi el.

A megállapodás szerint a felújított gépek tesztelését eredetileg Ukrajnában kellett volna elvégezni, ez azonban nem történt meg. A tesztelést ezért Horvátországban hajtják végre. Az ukrán cég eddig öt felújított gépet küldött vissza.

Ivan Selak pilóta a sajtónak elmondta: az egyik gépnél a hibát 13 ezer méteres magasságban észlelte. Miközben a gép a hangsebesség  kétszeresével repült, egyszerűen leállt a hajtómű, amelyet kisebb magasságra ereszkedve újból be tudott indítani.

Viktor Koprivnjak hangsúlyozta, hogy Horvátország nem veszi át Ukrajnától a gépeket, amíg nem biztos abban, hogy azok kifogástalan állapotban vannak.

Koprivnjak emlékeztetett arra is, hogy a gépek ukrajnai felújításáról szóló szerződés sokkal kedvezőbb volt Horvátország számára, mintha Romániával kötötte volna. Viszont azt is kijelentette, hogy a védelmi minisztérium kötbért követel az ukrán féltől az elkövetett hibák miatt.

Egy horvát internetes honlap korábbi tudósítása szerint amennyiben harci repülőgépei meghatározott időn belül nem lesznek bevethető állapotban, Horvátország köteles lesz értesíteni a NATO-t, hogy nem tudja ellátni légtere védelmét.

Drazen Scuri, a horvát légierő parancsnoka szerint a horvát légteret jelenleg két MiG-21-es védi - írta szerdán az Index.hr.

Kapcsolódó hírek