Lezuhant orosz A321-es: Egyiptom szerint nem bomba volt!

iho   ·   2015.12.14. 11:00
cim2

Az AvHerald repülésbiztonsági portál értesülése szerint az egyiptomi Polgári Légügyi Hatóság az előzetes jelentést megküldte az ICAO-nak illetve a vizsgálatban érintett feleknek. Mint korábban jelentettük, az orosz hatóságok mellett az írek és a franciák és részt vesznek a baleseti kivizsgálásban, mint a lajstromozó és a gyártó ország képviselői. Ugyanakkor az nem derül ki egyértelműen az eddigi híraádsokból, hogy ezek a külső partnerek valóban részt vettek-e az eddigi vizsgálati munkákban, mert korábban a jelentések csakis az egyiptomiak úgynevezett „technikai bizottságát” jelölték meg forrásként.

A kutatás a fő roncsmező 16 kilométeres körzetében zajlott, a gép darabjairól háromdimenziós felvételek készültek, megkezdődtek a fémszerkezeti vizsgálatok, és várják az áldozatok azonosításához szükséges DNS-minták megérkezését Oroszországból. Sikerült lementeni a repülési adatrögzítő tartalmát, sőt, megtaláták a gépen található valamennyi számítógépet, összesen 38-at, ezeket is részletes elemzésnek vetik alá. A baleset körülményeivel kapcsolatban azonban továbbra is csak az a bizonyos kulcsmondat került nyilvánosságra a terrorakcióra utaló bizonyítékok hiányáról.

Korábban írtuk:

Az egyiptomi hatóságok nem találták annak bizonyítékát, hogy az október 31-én a Sinai félszigeten lezuhant orosz utasszállító pusztulását terrorakció vagy más „illegális tevékenység” okozta volna. Az egyiptomi polgári repülésügyi minisztérium lezárta a vizsgálat első szakaszát és kiadta az előzetes jelentést, amit a nemzetközi előírások szerint a baleset után egy hónappal kell elkészíteni, de ennek más részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Ennek az anyagnak, ugyancsak a nemzetközi gyakorlat szerint, még nem feladata a baleset okának megjelölése, pláne nem a felelősöké. Az előzetes jelentésben a baleset előtti történések, baleset lefolyása, a körülmények áttekintése történik, például a gép műszaki állapotának, a személyzet felkészültségének, a meteorológiai és egyéb körülményeknek a részletes számbavétele.

Mint arról korábban hírt adtunk, a baleset után nem sokkal különböző források bombamerényletet gyanítottak vagy egyenesen határozottan a terrorakciót jelölték meg a Metrojet A321-ese lezuhanásának okaként. Ezek azonban nem repülésbiztonsági vizsgálatok voltak.

Az első jelzés magától a lehetséges elkövetőtől származott, az Iszlám Állam néhány órával a tragédia bekövetkezte után büszkén vállalta a felelősséget az orosz gép pusztulásáért, bosszúból, amiért Moszkva légi hadműveletbe kezdett Szíriában. Az ISIS eleinte azt állította, hogy emberei rakétával lőtték le az utasszállítót, és erről egy állítólagos videófelvételt is közzétettek, de erről hamar kiderült, hogy hamisítvány, az is világossá vált, hogy a gép katasztrófája valahol tízezer méter környékén kezdődött, olyan rakétája viszont nincs az Iszlám Államnak, amelyebben a magasságban is hatásos lenne.

Ezután kezdett a terrorszervezet arról kommunikálni, hogy beépített embere vagy emberei robbanószerkezetet helyeztek el a gépen. De ezügyben is zavaros voltak az információk, egyszer a poggyásztérbe, máskor az utaskabinba csempészett robbanószerkezetről beszéltek.

A későbbiekben amerikai majd brit feltételezések jelentek meg a terrorista akcióról, egészen magasrangú politikusi nyilatkozatokban, így kommunikált a brit miniszterelnök majd az amerikai elnök is. Ugyanakkor, mint kiderült, ezek a kijelentések sem a hivatalos, a nemzetközi balesetvizsgálók munkája nyomán előkerült adatokra alapultak, hanem titkosszolgálati lehallgatásokra.

Végül Oroszország jött elő a maga ugyancsak határozott ítéletével, de ugyancsak titkosszolgálati forrásból. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője tett jelentést Putyin elnöknek arról, hogy az utasok személyes tárgyain, a poggyászokon és a gép egyes töredékein megtalálták a bombarobbanás nyomait. Ez a kijelentés nyilvánvalóan megintcsak nem a helyszíni baleseti kivizsgálásra hagyatkozott, hanem feltehetően az utasok Oroszországba visszaszállított maradványainak és poggyászainak, illetve az odakeveredett roncstöredékeknek a vizsgálatára.

Ugyanakkor azóta sem hoztak az oroszok nyilvánosságra semmiféle részletet arról, milyen nyomokat találtak, megvannak-e a robbanóanyag kémiai lenyomatai, vannak-e repeszdarabok, illetve azonosíthatók-e egyértelműen bombarobbanás, repeszek okozta sérülések. Mindenesetre az oroszok a maguk vizsgálatára hivatkozva gyakorlatilag felszámolták Oroszország és Egyiptom között a légiközlekedést.

Mindezek nyomán ma már a sajtóban világszerte evidenciaként kezelik, hogy a gépet a terroristák pusztították el: a repülőszakma orgánumai viszont a hivatalos repülésbiztonsági kivizsgálás első adataira vártak.

Az előzetes jelentésről azonban eddig még csak az a döntőnek szánt mondat jelent meg a híradásokban, hogy az egyiptomiak nem találták a jelét a gép pusztulását okozó pokolgépes robbanásnak. A sajtójelentések ezen túl csak annyit jegyeznek meg szinte kivétel nélkül, hogy az egyiptomi gazdaságot, amelynek egyik fő bevételi forrása a turizmus, nagyon súlyosan érintette, hogy az utasszállító az eddigi feltételezések szerint iszlám terroristák áldozata lett.

Maga a terror-fenyegetettség is sokakat elriasztott, az pedig az egyiptomi belbiztonság súlyos gyengeségére utalna, és tovább rombolná az idegenforgalom kilátásait, ha kiderülne, hogy a népszerű Vörös-tenger menti üdülőváros repülőterén valaki sikeresen bombát helyezett el egy utasszállítón. Vagyis egyértelmű az utalás arra, hogy az egyiptomiak számára az lenne kedvező vizsgálati eredmény, ha más okát találnák a Metrojet A321-ese lezuhanásának a Sinai-félszigeten.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek