Magyar siker a Red Dot Design pályázaton: Molnár Ádám a fogast álmodta újra

iho/vasút   ·   2022.10.11. 12:00
fogas_vision_360

Magyar vasúti jármű terve eddig még soha nem nyerte el a design Oscarjának számító díjat, a Fogas Vision 360° elnevezésű pályázatnak viszont most sikerült.

Molnár Ádám első ízben képviselhette hazánkat szeptember 27-én Szingapúrban, hogy átvegye a világ legrangosabbnak számító design díját, a Red Dot Design Awardot. A Fogas Vision 360° nevet viselő, budapesti fogaskerekű vasútijármű-koncepció terve mobilitás és közlekedés témában jutott be a nyertes tervek körébe.

A CASE Design alapítója 2011-ben végzett a MOME Formatervező szakán. Magyar Formatervezési díjat nyert diplomamunkája után olyan jelentős közösségi közlekedési járműdesign-projekteken dolgozott vezető-, illetve társtervezőként, mint a 2015-ben forgalomba állt budapesti H5-ös HÉV-szerelvény, a Modulo elektromos autóbuszok vagy a MÁV-Start IC+-flottájának forgalomban lévő vasúti kocsijainak és tervezett vezérlőkocsijának formatervei. Saját, CASE nevű designstúdióját 2020-ban alapította. Elsősorban közösségi közlekedési járművek teljeskörű formatervezésére és ipari formatervezésre specializálódva építi a hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló portfólióval rendelkező, egyszemélyes vállalkozást. Idén szeptemberben  legfrissebb projektjével Szingapúrban vívta ki a rangos nemzetközi zsűri elismerését és nyerte el a Red Dot díjat.

Molnár Ádám tervével először nyert magyar pályázat a Red Dot Design Awardon (képek forrása: CASE Design)

Az utóbbi években a főváros rendszeresen bekerül Európa, illetve a világ legélhetőbb nagyvárosai közé. Emellett Budapest nemcsak regionális, de világszinten is egyre kedveltebb úticél. A város vonzereje nemcsak sokszínű történelmének, városépítészeti és természeti csodáinak köszönheti rangos pozícióját: az elmúlt években végbemenő urbanisztikai fejlesztések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Budapest a helyiek és az idelátogató turisták számára is élhetőbb, élvezhetőbb várossá vált. Ez nagyban köszönhető a Budát és Pestet egyaránt érintő közösségi közlekedési fejlesztéseknek is. 

A magyar főváros budai oldalán, annak hegyvidék részén található Budapesti Fogaskerekű Vasút (Fogas) a város egyik egyedülálló történelmi tömegközlekedési vonala. Az 1874-ben megnyitott fogaskerekű vasút ikonikus vonalán közlekedő karakteres, piros-fehér járművek a mai napig szállítják utasaikat a főváros közkedvelt pihenő- és zöldövezetébe, a Városmajor parktól a Széchenyi-hegyig. A Fogas közvetlen hozzáférést nyújt a budai hegyvidék népszerű látnivalóihoz, mint például a Normafa és az Erzsébet-kilátó, az utazás során a Budai-hegység ellenálhatatlan természeti kincseiben is gyönyörködhetünk.

Napjainkban egyre többször válik a közbeszéd tárgyává a vonal és a járművek korszerűsítése. A műemléki nyomvonal fejlesztésére új tervek születtek, melyek összhangban állnak a Normafa-hegypark felújítását összefogó projektekkel, valamint e közkedvelt úticél torlódásmentes, környezetkímélő, zárt pályán történő elérését megcélzó városfejlesztési koncepciókkal. Az új Fogas infrastruktúra- és járműpark-fejlesztésének célja elsősorban az, hogy egy új élményalapú szolgáltatást kínálva tegye még népszerbbé Budapest hegyvidéki övezetét és a hegyi vasút szolgáltatását.

Egyedülálló műszaki tartalom, nagyvonalú díjnyertes design

A tervezés során egy olyan jármű megalkotása volt a cél, amely megjelenése és kialakítása révén a fővárosi közlekedés új ikonjává válhat. Az egyedülállóan innovatív műszaki konstrukció és szerkezeti felépítés egy teljesen megújult külső és belső designnal párosul, olyan harmonikus egységet alkotva, amely kapcsolatot termet a felhasználó és a természeti környezet között.

A száz százalékban alacsonypadlós utastérkialakítás a jelenlegi járművekhez képest nagyobb ülőhely-kapacitást tesz lehetővé

A jármű egy három egységből álló, 36 méter hosszú, adhéziós meghajtással rendelkező szerelvény, végein egy-egy, vezetőállással is ellátott motorkocsival. A jövőbemutató vázszerkezeti konstrukció és műszaki felépítés száz százalékban alacsonypadlós utastérkialakítást tesz lehetővé, amelyben a jelenlegi járművekhez képest megnövekedett ülőhely-kapacitás áll rendelkezésre, további elsőbbségi kerekesszékes helyeket, illetve kerékpár- és síléctartókat alakítottak ki.

Az új Fogas Vision 360° külseje a vasútijármű-szegmensben gyakran alkalmazott lineáris elrendezést követi. A korábbi járművek arányrendszere és formakaraktere adott ihletet ehhez a vadonatúj, futurisztikus dizájnhoz. A hatalmas, transzparens üvegfelületek, valamint a vörösre festett karosszériaelemek aránya és kontrasztja erőteljes karaktert kölcsönöz a járműnek. Az összetéveszthetetlen profil és kortárs, előremutató megoldásai kiemelik a járművet versenytársai közül.

Az utastér üvegkupolája egy eddig nem tapasztalható utazási- és látványélményt nyújt

A fogaskerekű megtervezésénél a kényelem és funkcionalitás jegyében elsősorban a látvány-érzet élmény maximalizálása volt a cél. Az új jármű legattraktívabb része az utastér és annak üvegkupolája, amelybe belépve egy eddig nem tapasztalható utazási- és látványélményhez juthatnak az utasok. A tágas, nagyvonalú, kényelmes utastér designját a minimalista, letisztult megközelítés jellemzi, amely a funkcionalitást a szépséggel ötvözi. Középpontjában az egyszerű vonalak és a világos terek állnak. A magasabb minőség a belső tér anyaghasználatában is érezhető, elsősorban természetes anyagok, például a halvány fatextúrák, a gyapjú, a rozsdamentes acél és az üveg alkalmazásával.

A Fogas Vision 360° belső tere száz százalékban az inkluzív design jegyében készült. A cél a minden utas száméra elérhető maximális biztonság, kényelem és utazási élmény. Ennek a filozófiának megfelelően az akadálymentesített kialakítás már a tervezés koncepciószakaszától kezdve kiemelt prioritást élvezett annak érdekében, hogy az új járművek által kínált szolgáltatásokat kivétel nélkül mindenki igénybe tudja venni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.