Magyarország, húsz perc hosszában
Blogunkban vasutasok, külkereskedők, speditőrök, beruházók, és a ma ellátási láncként ismert hosszú folyamat megannyi további szereplője adja közre évtizedekkel ezelőtti, tanulságos történeteit – ezeket nevezhetjük letűnt korok írásos lenyomatainak is.
Vietnám, Hanoi, Thang Loi Hotel. Hivatalos kiküldetés egy vakcinaüzem felépítéséből kifolyólag.
Napi munka után a medencében kellemesen hűs hullámok nyaldosnak. A partján a büszke, aeroflotos szovjet pilóták szőke stewardesseikkel beszélgetnek a boldogabb hetvenes években. Tehetik, hogy büszkék. Övék a világ legnagyobb légitársasága. Igaz, meglehetősen változó állapotú flottával. Főleg a belföldi járatokon. Időnként nem csak a hagyományos selejtezéssel csökken a gépparkjuk. De azért marad még így is elég.
Egyszer Buharába menet az ülésemen nem volt borítás, és közvetlen a rugókon ültem. Mondjuk, katapultálásnál ez lehet, hogy előny. Mellettem meg egy üzbég néni, végig beszélni próbált hozzám. Én meg őt megérteni. Először csodálkozott, utána már meg is sértődött. Nem hitte el, hogy van a világon olyan ember, aki nem beszél, és még csak nem is ért jól oroszul. Különösnek tartotta, hogy „egyes” szavait, néha mondatait még megértettem. De a nyolcvan százalék a „kettesek közé tartozott, így azokat meg nem. Már pedig ilyen nem létezik. Szerinte. Mert vagy ért valaki oroszul, vagy nem! És hát mindenki ért! Akkor én meg mit szórakozom vele? Ebből kiderül, hogy én nem a nagy Szovjetunióban végeztem.
A Moszkva–Buhara távolság akkoriban öt óra volt. A béke kedvéért én négy és felet ezután kényszerű alvás imitálásával töltöttem. Ő meg a libájával. Amit a kosarában tartott a lába előtt. Mert piacon volt bevásárolni. Sok mindent vett, újságolta már az elején, de az áru a poggyásztérben van. A libát persze nem lehetett feladni, így hozta a kosárban.
Na, szóval Vietnám, medence. Nagy a hőség! Monszunidőszak van. Ilyenkor normális európai ember elkerüli ezt a szélességi fokot. Mert, hogy az ideszületettek is szenvednek. Én meg itt dolgozom. Illetve vegetálok. A száraz magyar meleg is tud kellemetlen lenni, de a párás hőség az különösen igénybe veszi a szervezetet. Száz százalékos páratartalom mellett, ha az ember a feje felett tapsol, kiválik a víz a levegőből és végigcsurog a karján. De ne próbáld ki sokszor, mert kipállik a hónod alja!
Ami engem illet, a munkaidő lejártával, hat óra előtt egy fél órával beesem a szálloda medencéjébe. A hat óra azért fontos, mert trópusokon pontban hatkor megy le a nap. Addig nyár van, és hőség, és szenvedés. Utána is nyár és hőség, csak a fény helyett szúnyogok. Jó ez nekem? Végső elkeseredésemben időnként előhúzom a fiókból a fizetési cetlit. Ilyenkor többnyire öt percre megnyugszom. Utána tovább vakaródzom és remélem, hogy a Tindurin nevű malária elleni gyógyszer nem csak placebo…
Úszom és beszélgetek a munkatársammal. Magyarul, mert, hogy ő is pesti. A szovjet repülősök felfigyelnek ránk. Találgatnak, honnan jöhettünk? Nincs könnyű dolguk. Nem vagyunk világnyelv született birtokosai. Végül az egyik ellentmondást nem tűrően kijelenti:
Ezek magyarok!
Mire a másik álmosan legyint:
– Magyarok? Ugyan! Húsz perc alatt átrepülök felettük hosszában! – és lustán szedelőzködik, mert kezd lebukni a nap…
A fönti fotó a Wikipedia gyűjteményéből származik.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
