Márciustól javul Törökbálint közösségi közlekedése

iho   ·   2013.02.28. 18:45

A Törökbálint és a BKK között létrejött megállapodás szerint a települést kiszolgáló autóbusz-viszonylatokon a teljesítmény nem változik, azonban a menetrendek optimalizálásával lehetőség nyílt a teljesítmények átcsoportosítására a 172E és a 272-es autóbusz-viszonylat között az utazási szokásokhoz igazított módon – olvasható a BKK sajtóközleményében.

Az utasok megváltozó utazási szokásaihoz igazodva március 1-jétől az autóbuszok a jelenleginél gyakrabban indulnak a reggeli csúcsidőben: Törökbálintról 6 és 7 óra között 15 perc helyett 10-15 percenként; 7 és 8 óra között pedig 20 helyett 15 percenként indulnak a buszok.

Újdonság, hogy a 172E jelzésű buszok a korábbiaktól eltérően munkanapokon napközben is közlekednek. A reggeli és a délutáni csúcsidőszak között az autóbuszok 60 percenként, a csúcsidők előtti és utáni rövid időszakokban 30 percenként indulnak.

Emellett a 172E autóbuszok üzemideje hosszabbodik: az első autóbusz korábban (Törökbálintról 5.40 helyett 5.17-kor), az esti utolsó pedig lényegesen később (a Kosztolányi Dezső térről 19.05 helyett 20.47-kor) indul. Az intézkedésnek köszönhetően a település több részéről napközben és este is átszállásmentes kapcsolatot lesz Budapest felé illetve vissza.

A vonalon március 1-jétől, tanítási munkanapokon a Munkácsy Mihály utcától 6.38-kor induló járat – a Rudák-telep és az Újligeti lakótelep kedvezőbb kiszolgálása érdekében – módosított útvonalon közlekedik, kísérleti jelleggel, a Törökbálint Önkormányzatával kötött megállapodás alapján.

Az érintett 6.38-kor induló autóbusz az alábbi megállóhelyeken áll meg: Törökbálint, Munkácsy Mihály utca (végállomás): a 140-es és a 172E autóbuszok megállóhelye; Bartók Béla utca: a 88-as, a 140-es, a 172E és a 272-es autóbuszok megállóhelye; Törökbálint, Diósdi út: a Volánbusz megállóhelye; Törökbálint, Liliom utca: a Volánbusz megállóhelye; Törökbálint, Újligeti lakótelep: a Volánbusz megállóhelye; Törökbálint, Liliom utca: a Volánbusz megállóhelye; Törökbálint, Diósdi út: a Volánbusz megállóhelye; Tükörhegy: a 140-es és a 172E autóbuszok megállóhelye; Raktárváros: a 140-es és a 172E autóbuszok megállóhelye; Méhecske utca: a 140-es és a 172E autóbuszok megállóhelye; Dayka Gábor utca: a 40-es, a 40E, a 53-as, a 87-es, a 87A, a 139-es, a 150-es, a 150E, a 153-as, a 172E, a 187-es, a 188E, a 239-es, a 240-es, a 240E, a 250-es és a 272-es autóbuszok megállóhelye; Kosztolányi Dezső tér (végállomás): a 87-es, a 87A, a 114-es, a 172E, a 187-es, a 213-as, a 214-es és a 272-es autóbuszok leszállóhelye.

Március 1-jétől az utasszámokhoz igazítottan megváltozik a 272-es autóbusz menetrendje is. A követési idő munkanapokon hajnalban 12-15 percről 15-20 percre nő. Hajnalban az első kocsi nem a Dayka Gábor utcától szállít utasokat Törökbálint felé, hanem a Kosztolányi Dezső térről indul 3.57-kor, így biztosítva a csatlakozást a Belváros felől érkező 907-es éjszakai járathoz.

A reggeli csúcsidőszakban szokásos 10 perces követési idő későbbre tolódik a 8 órára dolgozni és iskolába járók komfortosabb utazása érdekében.

Munkanapokon 12 óra körül egy órán át a buszok némileg ritkábban, 15 helyett 20 percenként közlekednek. (Egyidejűleg ebben az időszakban többletkapacitást ad az egész nap közlekedő 172E.)

Vasárnap hajnalban 6.00-7.30 között 20 helyett 30 perces követési idő valósul meg, amelyet az utasforgalom alacsony szintje megenged. Szombaton délután és vasárnap az egyes rövidebb időszakokban az eddigi 15 perces követés helyett a hétvégi napok nagy részében eddig is alkalmazott 20 perces ütem valósul meg.

Fontos változás, hogy március 1-jétől a Tükörhegy városrész késő este is elérhetővé válik: késő este három, a Kosztolányi Dezső térről induló 272-es busz Törökbálint, Munkácsy Mihály utca után a 172E vonalán közlekedve tér vissza Budapestre, azaz lényegében körjáratként közlekedik, és így késő este, 23 óra után biztosítja a környéken a tömegközlekedési kapcsolatot. Ezek közül az utolsó, 00.27-kor Törökbálintról induló járat a Móricz Zsigmond körtérig közlekedik, az autóbusz csatlakozik a Belváros felé közlekedő éjszakai járatokhoz.

Mindennap késő este az utolsó budapesti indulások módosulnak, így az utolsó 272-es autóbusz 23.37 helyett később, 0.02-kor indul a Kosztolányi Dezső térről, biztosítva a csatlakozást az első 907-es éjszakai autóbuszhoz és más, a Belváros felől érkező autóbusz- és villamosjáratokhoz.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.