Megjött a Rouge Torontóból!

iho   ·   2016.06.14. 16:15
cim

(fotók: MTI/Kovács Tamás)

Az első járat már szombaton megérkezett, a járatnyitó ünnepséget viszont kedden tartották a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: ismét egy újabb transzatlanti összeköttetés, heti három gép Torontó és Budapest között, igaz, egyelőre csak a nyári menetrendi időszakban, október 16-áig.

Tavaly szeptemberben adhattunk hírt a jövendő új járatról, amit a kanadai nemzeti légitársaság 2012-ben alapított leányvállalata, az Air Canada Rouge üzemeltet. A cég az anyavállalattól vett át Airbusokat és Boeing 767-eseket kifejezetten szezonális feladatokra. Az alapításkor is már szó esett európai vonalakról, elsősorban Athén jött számításba, tavaly aztán eldöntötték, hogy a tizennégy 767-300ER közép-európai célpontokra is repül majd, Budapest mellett Prágába, Varsóba valamint Glasgow-ba is.

Vagyis főképp turistákra gondoltak a járatnyitás eldöntésekor, ezzel együtt meglehetősen jó átszállási lehetőségeket nyújt a menetrend az üzleti utazóknak is  Észak-Amerika nagyvárosai felé, de akár más Rouge-járatokkal karibi üdülőközpontokba is kedvező feltételekkel lehet továbbrepülni.

Budapest, amint ez a járat fogadásakor elhangzott nyilatkozatokból egyértelműen kiderült, a kanadai magyar diaszpóra révén lehet fontos és gazdaságos desztináció. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is hangsúlyozta, Kanadában 310 ezer magyar él, Torontóban 53 ezer. Mindeközben a tárcavezető jelezte a járat kereskedelmi jelentőségét, hiszen a padlószint alatti cargotérben már az első géppel több tonnányi áru érkezett Budapestre.

A járatnyitó fogadáson a Budapest Airport vezérigazgatója is jelezte, hogy a kanadai kapcsolat mennyire fontos és mennyire bővíthető, hiszen tavaly 91 ezer légiutas érkezett Budapestre az észak-amerikai országból és a Rouge beindulásával 34 ezer ülés kerül a piacra ezen a vonalon.

Jost Lammers fontosnak tartotta kiemelni a jövőre induló új beruházást, az új móló építését: amint erről korábban beszámoltunk, ez az erősödő szélestörzsű forgalom kiszolgálása szempontjából is fontos fejleménye lesz a repülőtér életének.

A 767-esek két/háromosztályos konfigurációban repülnek hozzánk, 24 a business-jellegű prémium-osztály ülésszáma, a többi a „rouge” osztály, vagyis economy, igaz, ebből 35 ülés kapott nagyobb lábteret rouge Plus néven, a teljes utasszám 280. A kedd délelőtt leszállt csinos, piros–fehér festésű, wingletes szélestörzsű a délelőtti érkezés után helyi idő szerint fél kettő körül indult vissza Torontóba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek