Megszűnhet a hivatásforgalom

Szöllősi Roland   ·   2012.03.22. 19:10
00

A vonalon a debreceni elővárosi forgalom mellett nemzetközi (Szatmárnémeti és Nagyvárad felé) és teherforgalom is van.  A kétórás ütemes közlekedés mellett csúcsidőben több betétjárat is közlekedik. 

A tervezet négy járat megszüntetéséről szól, ezek a következők:
6819 Nyírábrány 4.21. – Debrecen 5.00.
6828 Debrecen 22.42. – Nyírábrány 23.21.
6846 Debrecen 16.00. – Vámospércs 16.21.
6843 Vámospércs 17.39. – Debrecen 18.00.

A nemzetközi vonatokat nem érinti a módosítás<br>(Buró Botond felvételei)

Érvek és vélemények

„Egy gyárban dolgozom, három műszakban. Ha tényleg megcsinálják ezt a ritkítást, akkor csak a busz marad. Ha délelőttös vagyok, akkor bejönni nem tudok, ha délutános, akkor hazamenni. Aki ezt kitalálta, az nem volt normális. Ön szerint most mit tehetnék!?” – tette fel a kérdést egy férfi.

„Kis vonat jön ilyenkor, de tele van. Nézzen körül! Legalább hárman ülnek minden négyesben. Időnként még állnak is! Reggel hattól este hatig dolgozom. Ha ezt a járatot megszüntetik, akkor én sem fogok tudni vonattal bejönni. Miért nem szedték ki a délelőtti járatokat? Mindig a dolgozókat bántják. Örül az ember, ha van munkája, nemhogy még amiatt is aggódjon, hogy miként jut be. Ja, hogy haza 19:30-kor megy busz!?  Vonattal akkorra már félúton vagyok. A bársonyszékben biztos gyorsabban telik az idő.  Nonszensz az egész” – panaszolja egy kórházi dolgozó.

„December óta vonattal járok be két haverommal Vámospércsről. Meguntuk, hogy lemaradunk a buszról, vagy ha fel is férünk, akkor az ajtóhoz passzírozva lapulunk.  Gimibe járunk mind a hárman. 7.10-re bent van a diákvonat. Ez nekünk így nagyon jó. Itt is sokan vagyunk, de mindig akad ülőhely.  Délután viszont ha tényleg nem fog közlekedni a 16 órás, akkor ismét busszal megyünk. Most durván óránként megy a vonat haza. Két órát nem fogunk itt szobrozni” – indokolja döntését egy gimnazista fiú.

A dupla Bz néha zsúfolásig megtelik

„Szolnokra megyünk a lányunkhoz. Nagy pakkal vagyunk. Örülünk ha egyik vonatról a másikra átcipekedünk. Haza is vonattal jövünk. Itt van olyan, hogy csatlakozás. A busz mikor várja majd meg a vonatunkat? Márpedig múltkor is késett a szolnoki vonat. Szerencsére bevárt minket az ábrányi” – sorolta a vonattal való közlekedés melletti érveit egy idősebb házaspár.

„Vasutas vagyok. Most mit mondjak!?  Úgy rossz az egész ahogy van. Az újranyitott vonalakat gyakorlatilag bezárják. Napi két pár vonattal ki fog majd utazni? Hogy mennyire voltak kihasználtak? Arról lehet vitatkozni. Hogy mindegyiket újra meg kellett nyitni? Arról is lehet vitatkozni! Azt viszont nem értem, hogy az ábrányi miként került közéjük. Most nem azt mondom, tudnék járatot mondani, ahol lézengnek az utasok. Miért nem ott nyúltak bele!? Ha a 6, 14, 22 órára járó dolgozók igényét nem tudjuk kielégíteni, akkor a fene megette az egészet. Ehhez nem kell diploma sem, ez egy alapszabály. Persze, tudom én, sokak szerint nem mérvadó amit mondok, mert MÁV-nál dolgozom, de tudja: ugyanolyan dolgozó vagyok, mint bárki más. Inkább nem mondok semmit, mert nem lenne szalonképes.” – vélekedik a kialakult helyzetről egy vasutas.

Hivatásforgalom nélkül van-e jövője a 105-ös vasútvonalnak?

Miközben a vonal menetrendje teljes mértékben igazodik a hivatásforgalmú utasokhoz, addig az autóbusz erre kevésbé alkalmas. Habár reggel 5 órára valóban érkezik Nyírábrány felől autóbusz, a vonat utasforgalmát nem tudná majd átvenni, így új buszjárat közlekedtetése válna indokolttá. A délután 14 óráig dolgozóknak a reggeli ritkítás miatt haza is busszal kellene menni (a tarifaközösség hiánya miatt). A 14.30-as Debrecen–Nyírábrány buszjáratot a legtöbb dolgozó nem érné el. A következő járat pedig hiába van 15.30-kor, az nem alternatíva. Egyrészt, azért mert csak iskolai előadási napokon közlekedik, másrészt pedig, mert közel fél órával ér később haza a dolgozó.  Ráadásul itt is jelentkezik egy többletigény, mely szintén új buszjárat közlekedtetését irányozná elő. Összességében tehát elmondható, hogy a megszüntetésre kijelölt négy járat pótlás nélkül nem szüntethető meg. A legnagyobb utas-érdeksérelem egyértelműen a dolgozó- és a diákbérletesek körében jelentkezne.  Szakmailag vitathatatlanul hibás hivatásforgalmú járatok megszüntetését javasolni/vizsgálni, ugyanis az egyenlő a 105-ös elővárosi vasútvonal elsorvasztásával, középtávon pedig annak megszüntetésével.

Tehervonat a 105-ös vonalon

Kapcsolódó hírek