Mérnökök a vasúton: csapda vagy lehetőség?
Néhány éve a magyar felsőfokú vasútgépész képzés két intézményre korlátozódott: főiskolai szinten a győri Széchenyi Egyetemre, míg egyetemi szinten a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre jelentkezhetett az, aki a gyermekkor mozdonyvezetői álmait valami kézzelfoghatóbb, és adott esetben magasabb szintű tudásra akarta váltani.
Középfokú (OKJ) képesítést szerelőként vagy technikusként számos intézményben szerezhettek az érettségizett fiatalok, ám mára ezek száma is erősen lecsökkent, többségük a MÁV segítségével-felügyeletével oktat. Maga a vasútgépész technikus mint szakma kikerült a közoktatási jegyzékből, utoljára a 2008-2009. tanévben indítottak ilyet, vasútijármű-technikusnak az Apáczai Csere János Középiskolában tanulhatnak az érdeklődő diákok.
A fentiekből jól látható, hogy egyre kevesebb képzett vasútgépész (legyen az mérnök vagy technikus) van a munkaerőpiacon, mégis, be kell látni, hogy aki itthon ezzel a szakterülettel próbál elhelyezkedni, meglehetősen korlátozott lehetőségeket talál.
A két nagy (és több kisebb) vasútvállalat mellett az ipar sem tud biztos helyet nyújtani: Dunakeszi, Szolnok, vagy épp Mátranovák bár évről évre bővül, erősödik, de legalábbis folyamatosan kap feladatokat, nem tudja felvenni még azt a kevés végzett szakembert sem. Jelenleg a „nagyok” közül a Stadler honlapján leginkább fémmegmunkálókat keresnek, a Bombardier által kínált három állás közül kettő betölthető gépészmérnöki végzettséggel, a Knorr-Bremse viszont a vasúti szakterületen meghirdetett számos állás javarészét programozóknak tartja fenn, és csak töredéke igényel gépész kvalitásokat.
Ha be is kerül valaki a gyakorló vasútgépészek szűk körébe, képzettsége könnyen korlátozhatja útját: a mára itthon megszűnt főiskolai vasútgépész diplomával egy agilis fiatal néhány év alatt elérheti azt a szintet, ahonnan már továbbtanulás nélkül szakmailag nem lehet fejlődni. Aki egyetemi gépészmérnöki végzettséget szerezett, még ha vasúti szakirányon is, egy idő után a pénz vagy a lehetőségek más pályára vonzzák, vagy olyan vezető pozícióba kerül, ahol már nem lehet többé gépésznek tekinteni, sokkal inkább menedzsernek.
Azt kell átgondolni, hogy a kialakult helyzetért ki a felelős, és ki tud tenni azért, hogy ez változhasson? Az ipari szereplők az igazán jó mérnököket hosszú távon ki fogják csábítani anyacégükhöz, hacsak nem tudunk itton olyan gazdasági környezetet teremteni, amely további fejlesztésekre, ezáltal továbblépési lehetőség teremtésére ösztönzi őket. A közlekedési vállalatok kötöttpályás járműveinek állapota magáért beszél, ezen a téren is lenne helye fejlesztésnek, friss erőnek, de ez – állami forrásból – a közeljövőben nem várható.
Jelenleg felsőfokú vasútgépész (tehát nem általános járműgépész) képzés csak a Műegyetemen zajlik, és van olyan év, hogy tíznél is kevesebb hallgató kapja meg ilyen irányú diplomáját. A fentiek tükrében jelenleg nem is biztos, hogy ez baj.