Mindig a bézés a legjobb?
Most tűnt fel, de visszagondolva már számos esetben megtörtént. Amikor büszkén elmutogatom a tehervonatos fotót egy családtagomnak, neki garantáltan a legutolsó, már csak ráadásból ellőtt bézés kép fog inkább tetszeni a napi termésből.
A becsületből, néha undorral megszánt Bézénél sokszor előkerülnek a kreatív meglátások. Nem fél az ember kísérletezni, hiszen holnap ugyanúgy, ugyanakkor fog elcsattogni a vicinális. De akkor sincs semmi, ha véletlenül rossz lesz a kép. Ez a bátorság a nagybetűs tehervonat fotózásakor általában elvész. A kis Bézé egyébknét meg annyira cuki, hogy alapvető előnyt élvez egy csak mérsékelten vasútbarát szemében a böhöm, bűzös gázolajfalókkal szemben.
A fotó, amire az egész napot föltesszük, akár egy héttel előre megtervezzük, hajnalok hajnalán fölkelünk hozzá, órákig gazt irtunk, informálódunk, a fotó, amibe ezer forintokat ölünk, egyszerűen nem lehet rossz. A táj és a vonat néha már unalmasan konvencionális összhangjának meg kell lennie.
Az jó kifogás a kreativitás ellen, hogy kevés a lehetőség (vonat) és inkább a biztosra megyünk?
