Nagyon akarja a MÁV a következő hetven IC+-kocsit is

Károly Szabolcs   ·   2019.04.29. 18:00
400px_icplusz_futoproba_szerencs

Nyögvenyelősen, akut munkaerőhiánnyal küszködve, de beindította az IC+-kocsik sorozatgyártását 2017 végén a MÁV-Start Szolnokon: azóta már kilenc-tíz jármű készült el, ezek közül nyolc már forgalomba is állt, utasforgalmi próbákon szűrik ki az esetleges meghibásodásokat. A program első lépcsője húsz járműre (tíz többcélú terű és tíz másodosztályú, termes) szól, de a vasúttársaság már a következő lépcső felé halad: az „IC+ 70 sorozatgyártás projekt” fedőnevű program harmincöt, a TSI követelményrendszerét kielégítő, többcélú teres és további harmincöt, első osztályú IC+-személykocsi megépítését foglalja magában. A projekt során a kocsik különböző részegységeit (forgóvázak, ajtók, fékrendszer, utastéri asztalok stb.) több közbeszerzési eljárást követően vásárolja meg a MÁV-Start.

A hetven kocsi első beszállítójaként a Siemens és a Knorr-Bremse konzorciumát hirdették ki, még tavaly tavasszal. A kétszáz kilométer per órás legnagyobb üzemi sebességgel használható járművekhez a Siemens adja majd az összesen száznegyven forgóvázat, a fékberendezések pedig a világ élvonalába tartozó Knorr-Bremsétől fognak érkezni, akár már idén nyártól. A forgóváz és a fékrendszer a hozzávetőleg 4100 alkatrészféleségből, 53 ezer alkatrészből álló IC+-kocsik legfontosabb részegységei közé tartozik, ezért ezek beszerzése a legnagyobb volumenű és 7,8 milliárd forintos költségével a legdrágább eljárás is a sorozatgyártás előkészítése során.

A többcélú teres kocsik elemeinek tendereztetése lényegében a finisben jár, tavaly és az idén is számos megállapodás született. A hetven kocsira vetített tervezett kiadások azonban jó néhány esetben lényegesen megemelkedtek. Poggyásztartókat például nettó 549 ezer 924 euró (172,7 millió forint) helyett 631 ezer 225 euróért (198,3 millió forint) szereznek be a budapesti Jármű Zrt-től. Az utastéri légcsatornákhoz szükséges extrudált alumíniumtermékeket a csömöri Szikametró89 Kft. szállíthatja nettó 60 millió 344 ezer 550 forintért – a költség szinte forintra a tervezett határ alatt maradt. A műanyag burkolatokat és elemeket a fóti Plastform Műanyagtechnika Kft.-től vásárolnak 367,5 millió forintért, ezen közel negyvenötmilliót takarít meg a MÁV. A szuflé gumihurkákat a kiskunmajsai Ma-Gumi Műszaki Gumitermék Előállító és Kereskedelmi Kft. állíthatja elő, a becsült 477 ezer 781 euró (140,6 millió forint) helyett 591 ezer 963 euróért (186 millió forint).

Az első húsz kocsit tartalmazó IC+-szériát követő hetven újabb járműhöz is készíti elő a terepet a MÁV-Start: a beszállítók többségét már megtalálták (a szerző felvétele)

Ezeken felül találtak beszállítót a tűzjelző rendszerhez (nettó 115,4 millió forint helyett 124 millió), a vezetékekhez, kábelekhez (csökkentett falvastagságú 600/1000 voltos többerű vezetékek, 600/1000 voltos egyerű vezetékek, fűtési fővezeték 3600 voltos vezetékei, csökkentett falvastagságú 300/500 voltos vezetékek, UIC és adatbusz vezetékek), valamint ezek kiegészítő alkatrészeihez (flexibilis műanyag és fém védőcsövek és tartozékaik, kábelcsatornák, kötéstechnikai termékek és zsugorcsövek, rögzítéstechnikai elemek). Megvan továbbá a padlószőnyegek (nettó 148,5 millió forint), a Schaltbau speciális járművillamossági anyagok (nettó 154 millió 187 ezer helyett 167 millió 672 ezer forint), a központi diagnosztikai rendszer (163 millió 870 ezer forint helyett 173 millió 160 ezer) és a több feszültségrendszerű statikus energiaellátó berendezések (itt viszont a tervezett nettó 1,62 milliárd helyett csak 1,45 milliárdot kell kiadni) szállítója is.

A vákuumos WC-kre és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokra kiírt közbeszerzés győztesével, a Szakálfém Alkatrészgyártó és Szolgáltató Kft.-vel február elején szerződött le a vasúttársaság: a budaörsi cég a többcélú teres kocsikhoz egy-egy, az első osztályúakhoz két-két WC-t szállíthat, nettó 476 ezer 735 euró (150 millió forint) értékben. A budaörsi WC-kkel spórolhat egy keveset a MÁV-Start: eredetileg 567 ezer 667 euró (178 millió forint) kiadással számoltak.

A „Világítástechnikai elemek beszerzése” elnevezésű közbeszerzés nyertesével, a budapesti Elektro-Still Műszaki, Számviteli és Szolgáltató Kft-vel szintén februárban kötöttek szerződést. A beruházás a tervezett költségplafonon belül maradt: a cég ajánlata a nettó hetvenhárommillió forintos határhoz képest hatvanezer forinttal olcsóbb volt.

Az utolsó téli hónapban két további szerződést is aláírtak: az egyik a kocsik utastéri átjáróajtóinak, a másik a befúvórácsok beszerzésével kapcsolatos. Előbbi beruházás kocsinként két – vagyis összesen hetven – belső átjáróajtót és az azokhoz tartozó vezérlőelektronikát, továbbá kapcsolódó szolgáltatásként az üzembehelyezést, a beállításon való részvételt és az oktatást tartalmazza, utóbbival pedig összesen 1330 – kocsinként harmincnyolc – befúvórácsot vásárol a MÁV-Start. Az ajtókat és a rácsokat is a budapesti Járműszerelvényt Gyártó Zrt. szállíthatja. A cég az ajtókkal nettó 257 ezer 520 eurót (80,9 millió forintot), a rácsokkal pedig nettó 10 millió 906 ezer forintot keres – a MÁV-Start az ajtókhoz eredetileg 178 ezer 958 eurós (56,2 millió forintos), a rácsokhoz 9 millió 305 ezres költséggel számolt, vagyis csak az ajtók közel huszonötmillióval többe kerülnek a tervezettnél.

A legnagyobb kérdés, hogy az erősen munkaerő- és kapacitáshiányos Szolnoki Járműjavító meg tud-e birkózni a további kocsik belátható időn belül történő megépítésével, vagy esetleg ki kell szervezni a gyártást más helyre is (fotó: Vörös Attila)

A többcélú teres IC+-kocsik utasüléseihez március végén talált beszállítót a MÁV-Start. A harmincöt kocsiba összesen 1995 – vagyis járművenként ötvenhét –, különböző kivitelű ülést gyárthat a szintén budapesti Polgár Lakatos- és Gumiipari Kft. Ez a beruházás is jóval többe kerül majd a MÁV-Startnak, mint szerette volna: az eredetileg becsült nettó 1 millió 475 ezer 441 euró (463,5 millió forint) helyett 1 millió 766 ezer 44 eurót (nagyjából 555 millió forintot), vagyis közel százmillió forinttal többet kell kiadnia az ülésekért.

A járművek utastéri asztalainak legyártását az osztrák Intirio GmbH nyerte el, az amstetteni cég a budapesti Jármű Zrt. elől happolta el az üzletet. Az április közepén megkötött megállapodással, ha minimálisan is, de spórol a MÁV: a tervezett nettó 440 ezer 888 euró (körülbelül 139,75 forint) helyett kereken 440 ezer eurót (139,5 millió forintot) kértek az osztrákok.

A többcélú teres kocsikba szánt tartó, takaró és díszítő elemek, valamint a rokkantemelő liftek beszerzése azonban sikertelenül zárult: a közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették.

A legfőbb kérdés azonban, hogy a MÁV-Start hogyan lesz képes megbirkózni a projekttel, hiszen az erősen kapacitáshiányos Szolnoki Járműjavítóban másfél év alatt mindösszesen tíz kocsi tudott megépülni, eközben pedig a meglévő gördülőállomány fővizsgáit is csak jelentős késésekkel tudják teljesíteni. Vagyis gyakorlatilag több kocsi áll ki a forgalomból, mint amennyi új elkészül, ami szolgáltatási szempontból közel sem optimális sem rövid, sem pedig középtávon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek