Napi átlag öt kilométert tekertünk a munkahelyünkre

Joó Ferenc   ·   2018.06.18. 13:45
bringazz-400

A Magyar Kerékpárosklub kampányának pénteki zárórendezvényén elhangzottak szerint hatezer biciklis együttesen mintegy hatszázezer kilométert kerékpározott május 14. és június 11. között Magyarország egész területén. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos ismertette, hogy huszonhétmillió forintot áldoztak a kampány megvalósítására.

A budapestiek alig három százaléka jár dolgozni kerékpárral, a fővárosi önkormányzat ezt az arányt tíz százalékra szeretné növelni az elkövetkező tíz–tizenkét évben. Ennek ellenére, a kampányban az együtt letekert munkanapok szerinti Budapesten bringáztak a legtöbbet. A főváros utáni helyezettek sorrendben: Debrecen, Székesfehérvár, Szeged és Győr.

A kampányban 2150 cég vett részt, amelyek dolgozói 2375 csapatot alkotva versenyeztek. A résztvevők 10,5 millió kalóriát égettek el, a kerékpározással több mint nyolcvanötmillió forintot takarítottak meg és csaknem kilencvenöt tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátottak ki, mintha alternatív eszközöket használtak volna.

A négy év után újraindított versenyben a Bike Citizens mobil applikáció letöltésével vehettek részt a dolgozók. Az app pontos adatokat nyújtott a szervezőknek még a legnépszerűbb útvonalakról is. A civil kezdeményezésként indult Bringázz a munkába! akció mellé állt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és Budapesti Közlekedési Központ révén nem csak az állam, hanem számos cég – többek között erdészetek, élelmiszergyártók – támogatta. A felajánlásokból négymillió forint értékű nyereményjátékot indítottak a szervezők a résztvevők között, a nyereményeket a zárórendezvényen adták át.

Az élhető városok érdekében ősszel újabb közös kampányt terveznek és a fővárosi kerékpárút-fejlesztésekre több mint 10,5 milliárd forint áll rendelkezésre a következő években. A kormánybiztos véleménye szerint a kerékpározás népszerűsítését segítené, ha támogatnák a kerékpárral munkába járást, például a bérlet- vagy kilométer-hozzájáruláshoz hasonlóan adómentes juttatás lenne a kerékpározás ösztönzése. További lehetőségnek nevezte azt is, ha az elektromos autókhoz hasonlóan az elektromos kerékpárok vásárlását is támogatná az állam.

Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese elmondta: a magyar háztartásokban hétmillió kerékpár van. A jövőben asonló kampányokkal tervezik növelni a kerékpárosok arányát a közlekedésben, de ehhez pénzügyi ösztönzők is kellenek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek