Nehezen indul a hét a H5-ös HÉV-en

iho/vasút   ·   2017.05.15. 19:51

Frissítés 21.15 perckor: Harmadszorra is tűzoltókat kellett hívni egy szerelvényhez: ezúttal egy Budakalászra érkező vonatot kellett megállítani füstölés miatt.

Korábban írtuk:

Az első probléma este hat óra előtt kicsivel jelentkezett: a Szépvölgyi úthoz riasztották a tűzoltókat, mert az egyik HÉV-szerelvényben egy elektromos kapcsoló kezdett el füstölni. A járművezető a tűzoltók kiérkezése előtt áramtalanította a vonatot, ezt követően a füst megszűnt. Nem sokkal később egy másik vonaton nem lehetett kinyitni a jobb oldali ajtókat. A foglyul ejtett utasokat kiszállították, a vonat kiállt a forgalomból. Negyed nyolc körül Pomázon a Szentendrei úti átjáróban hibásodott meg a sorompó. Fél nyolc után ismét aktivizálhatták magukat a tűzoltók, ezúttal egy a Szentlélek téren álló vonathoz. Ennél a szerelvénynél a vontatómotor hibásodott meg. Ugyanekkor a Margit hídnál váltóhiba lépett fel, ezért a Papírgyártól egészen a Batthyány térig csak egy vágányon haladhat a forgalom.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.