Még kevésbé éri meg bliccelni vagy rongálni: emelkedik a pótdíj a MÁV-csoport járatain
November másodikától a vonatok, a buszok és a HÉV-ek esetében is harmincezer forintra nő a pótdíj összege az eddigi 25 ezerről.
November másodikától a vonatok, a buszok és a HÉV-ek esetében is harmincezer forintra nő a pótdíj összege az eddigi 25 ezerről.
Október 24-én és 25-én különböző korszakokat idéző nosztalgiaszerelvényekkel lehet utazni. Szentendrén különjáratok BCmot motorkocsival és „faros” Ikarusszal, járműkiállítás, vezetett kocsiszíni látogatás, gyereksarok és étkezőkocsi is várja a látogatókat.
Jelentősen növeli a vonatok hosszát a MÁV-csoport, de a HÉV-ek és a Volán-járatok esetében is sűrítésekkel készülnek. Budapestről mentesítő vonat indul Békéscsabára, Debrecenen át Nyíregyházára, Egerbe és Miskolcra, Pécsre, a GYSEV pedig Győrön át Sopronba indít pluszjáratot.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.
Kinevezés előtti meghallgatásán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a hazai közlekedés és infrastruktúra-fejlesztés számos aspektusáról beszélt részletesen. Reptéri vasút, vasútfejlesztés, HÉV-ek, autópálya-koncesszió, reptérfejlesztés.
Már nagycsütörtök délutánjától több ülőhelyet, hosszabb vonatokat és plusz buszokat állítanak hadrendbe.
Az ÉKM a korábban megkötött tervezési szerződéseket is leállította, ezzel a projektek folytatása igencsak megnehezedik.
A nemzeti ünnep napján jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért plusz vasúti, autóbuszos és HÉV-kapacitással készül a közlekedési társaság.
Csak egy kérdőívet kell kitöltenie online.
A főváros az újonnan beszerzett CAF-villamosok által nyugdíjazott TW 6000-eseket ajánlaná fel a hatvanéves HÉV-szerelvények kiváltására. A megoldás azonban közel sem ennyire egyszerű.
Az adventi ünnepi időszakban egyes vonalakon, vonatoknál és buszoknál egyaránt a csúcsidőszakokban a megszokottnál több jármű forgalomba állításával készül a közlekedési társaság.
A BKK a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva. Figyeljenek oda!
Érdemi javulást a székesfehérvári, a nagykanizsai és a tapolcai vonalon tapasztalhattak, a ceglédi oldalban viszont visszaesést könyvelhettek el a vágányzár miatt.
A következő négy év során háromszázmilliárd forintot költ rá a magyar állam, ebből 175-öt az Európai Unió finanszíroz.
A MÁV-csoport felújított Ikarus 280-as csuklóssal kiadott, nosztalgia Mikulásbusza szombattól hétvégente ingázik Budapest és Gödöllő között. A Balatonfenyvesi kisvasút fényszerelvénye is forgalomba áll.